Ráhúzta a vizes lepedőt Hiller egykori minisztériumára az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolja a nemzeti erőforrás miniszternek, hogy dolgoztassa ki az oktatási és a kulturális ágazat középtávú stratégiáját, intézkedjen a szakmai ágazati irányítás, a tulajdonosi és alapítói joggyakorlás megfelelő szabályozásáról.

  • Eduline

A számvevőszék vizsgálata arra kereste a választ, hogy az említett két ágazat irányítási, működési rendszere 2006 és 2010 között biztosította-e a célszerű és eredményes feladatellátást. A jelentés megállapította, hogy a két ágazatban ezen időszak alatt nem készültek hosszú és középtávú ágazati szakmai koncepciók, stratégiák, emiatt a végrehajtás nehézkes, elhúzódó volt, ez pedig csökkentette a szakmai felügyelet és a feladatellátás eredményességét. A helyszíni ellenőrzések felhívták a figyelmet az elszámolások, a gazdálkodás, illetve az ellenőrzési rendszer korábbi hiányosságaira - tette hozzá az ÁSZ.

A dokumentum szerint  kormányhatározatok rendelkeztek a volt Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz tartozó gazdasági társaságok, közalapítványok szervezeti átalakításairól, de ezeket megalapozó hatástanulmányok, gazdaságossági számítások csak esetenként készültek. A kormányhatározatok gyakran változtak, ellentmondásokat tartalmaztak, végrehajtásuk elhúzódott, csak részben valósult meg, vagy el is maradt - tették hozzá.

Hiller István oktatási miniszterként a Pont Ott Partin
Stiller Ákos

Nem volt a társaságok szakmai tevékenységének mérésére alkalmas kritériumrendszer és hiányoztak az éves üzleti tervekhez a szakmai elvárások. A minisztérium szakmai irányítását, felügyeleti tevékenységét a követő és nem a kezdeményező magatartás jellemezte - olvasható a közleményben. Az ÁSZ kitért arra: a szakmai feladatok ellátása és a gazdálkodás minisztériumi értékelése általános és formális volt, nem tért ki a veszteséges gazdálkodás megszüntetésére. Kedvező változásnak tartják ugyanakkor a támogatások felhasználásának szigorodását.

A számvevőszék úgy látja: a közalapítványokra vonatkozó kormányhatározatokat szakmailag nem kellően megalapozott, átgondolt, összehangolt elemzések és értékelések alapján hozták meg, és a végrehajtást sem követték nyomon. A végrehajtás szakmai értékelése elmaradt, a megtakarításokat vagy többletköltségeket, a döntéshozói beavatkozások célszerűségét és eredményességét nem elemezték.

A számvevőszék azt is javasolta a nemzeti erőforrás miniszternek, hogy gondoskodjon az informatikai stratégia kidolgozásáról, a fejlesztések és források összehangolt, hatékony felhasználásáról, illetve biztosítsa a belső kontrollrendszer jogszabályokban meghatározott szabályozását, eredményes, hatékony működtetését.

A jelentés megállapította ugyanis azt is, hogy a tárcának nem volt ágazati informatikai stratégiája. A fejlesztések elszigeteltek voltak, s ezzel együtt párhuzamos feladatellátás volt tapasztalható. Az informatikai rendszerek fejlesztésének célját és az értékeléshez mutatószámokat nem határoztak meg, ezért a rendszerek hatékonysága nem volt megállapítható - tartalmazza az ÁSZ jelentése.

MTI 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.