Mit énekelt Schmitt Pál a szekszárdi középiskolásoknak?

Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán arra szólította a szekszárdi Garay János Gimnázium tanulóit, folyamatosan fejlesszék képességeiket és ne elégedjenek meg eddig elért eredményeikkel.

  • Eduline

Az államfő az iskola színháztermében tartott rendhagyó osztályfőnöki órát, amelyen elmondása alapján tükröt kívánt tartani a diákok számára, tanulmányaik során valóban mindent elkövetnek-e a lehetőségeikhez képest.

Schmitt Pál szerint a "Gyorsabban, magasabbra, erősebben!" olimpiai jelmondat nemcsak a sportpályára érvényes, hanem az élet más területein is jelzi a tudás és a képességek folyamatos fejlesztésének szükségességét. A diákoknak azt üzente, jövőjük tervezésénél először mindig arra kell gondolniuk, mit tesznek meg boldogulásukért, vagyis szerinte soha sem szabad azt hinniük, hogy a "jó Isten örökké a tenyerükön hordozza" majd őket. Az államfő arra kérte a tanulókat a magunknál többre törekvés irányítsa életüket, hiszen szavai szerint mindent lehet jobban csinálni. "Még a jeles osztályzatnál is van feljebb" - fűzte hozzá.

Az államfő a természet és a környezet védelmének fontosságát is hangsúlyozta, valamint a hazaszeretetre is emlékeztette a diákokat, arra kérve őket, legyenek büszkék arra, hogy magyarok, és tartsák tiszteletben a tőlük különböző értékeket vallókat.

A köztársasági elnök beszédében ugyanakkor az oktatási rendszer hibájának nevezte, hogy az szinte csak a "tudás fejekbe öntésével" van elfoglalva, így kevés idő jut a diákok lelkével történő törődésre, vagy például a fegyelem, az önbizalom és a fizikai állóképesség fejlesztésére. Schmitt Pál rendhagyó osztályfőnöki órája végén zongorához ült, és Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát adta elő a diákoknak.

MTI

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.