"Politikai döntés született" - bezárta a Janikovszky iskolát a VII. kerület

Hiába demonstráltak, gyűjtöttek aláírásokat és alapítottak tiltakozó Facebook-csoportot a Janikovszky Éva Általános Iskola tanárai és diákjai, az erzsébetvárosi képviselő-testület péntek délelőtt úgy döntött, bezárják a Rottenbiller utcai iskolát. A szülői szervezet döntött a lehetséges jogi lépésekről, információink szerint az ellenzéki képviselők is megtámadják a határozatot.

  • Eduline

„A döntés nem lepett meg minket, az iskola bezárására szavazó erzsébetvárosi képviselők úgy gondolják, hogy ilyen egyszerű megszüntetni valamit” – mondta Lugosi András, a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium szülői szervezetének elnökségi tagja. A szülők jogi lépéseket fontolgatnak, az eduline információi szerint több terv is született már, elképzelhető, hogy bírósághoz vagy a fővárosi kormányhivatalhoz fordulnak, a céljuk az, hogy felfüggesszék vagy megsemmisítsék a VII. kerületi képviselő-testület péntek délelőtti döntését.

Tizenegy igen, négy nem arányban szavazta meg a képviselő-testület a Rottenbiller utcai iskola megszüntetését, a határozatban az szerepel, hogy a csökkenő diáklétszám miatt szeptembertől a meglévő öt kerületi iskola helyett mindössze három indíthat osztályokat. Megszűnik az Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola, a Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola, illetve a Janikovszky Éva Általános Iskola – a gimnáziumi rész a fővároshoz kerül.

Tiltakozás a Janikovszky bezárása ellen - nem az első, nem is az utolsó
Bánkuti András

Mindenki megy a Barossba - ha lesz elég diák

Az önkormányzat korábban azt ígérte, hogy nemcsak a janikovszkys diákokat, hanem a teljes, 42 fős tantestületet is átveszi a Baross Gábor Általános Iskola – de csak akkor, ha nem csökken a tanulói létszám. Hollósi Gáza, a VII. kerületi önkormányzat művelődési irodájának vezetője május elején azt mondta, az összes pedagógusnak akkor tudnak munkát adni, ha az összes jelenlegi osztály megmarad, erre azonban a kerület nem tud garanciát vállalni, a szülők döntésén múlik, hogy gyerekeiket átíratják-e egy másik intézménybe.

Egyelőre kérdés, hogy hol kezdenék az osztályok a 2011/2012-es tanévet, a Baross Gábor Általános Iskola Hernád utcai épületében ugyanis jelenleg a Facultas Alapítvány középiskolája működik, amely – a korábbi hírekkel ellentétben – nem is akar kiköltözni. A Facultas Humán Gimnázium és Szakközépiskola honlapján lévő május 3-i közleményben az áll, hogy az önkormányzat biztosította őket, nem kell elhagyniuk az épületet. Peszleg Brigitta, a szülői szervezet elnökségi tagja az eduline-nak korábban úgy nyilatkozott, az önkormányzat abban reménykedik, hogy kevés szülő engedi a Barossba a gyermekét, így a Facultas mellett a janikovszkys diákok is elférnek majd a 350 férőhelyes épületben – a Janikovszkyban jelenleg 465-en tanulnak.

Keveset spórol a kerület az iskola megszüntetésével

A képviselő-testület fideszes tagjai péntek délelőtt a diáklétszám csökkenésével indokolták döntésüket. A bezárásra ítélt intézmény igazgatója szerint az Erzsébetvárosban valóban csökkent a tanulók száma, de ez a Janikovszkyra nem érvényes, sőt a gimnáziumi képzés elindítása óta még nagyobb a túljelentkezés. Míg a megmaradó Baross iskolába mindössze tizenhárom első osztályost írattak be, addig a Janikovszkyban ötvenkét diák kezdte volna meg tanulmányait.

A Janikovszky volt Erzsébetváros egyetlen tehetségpontja
Bánkuti András

Az iskola megszüntetéséről szóló intézkedési tervet az önkormányzat április 15-án fogadta el, és 20-án küldte el az iskolának – az összevonás előtt kötelező kikérni közoktatási szakértő véleményét, a szakember azonban csak május 2-án, tehát több mint két héttel a határozathozatal után ment el először az intézménybe, a hatástanulmányt pedig azóta sem hozták nyilvánosságra.

„Politikai döntés született”

Az LMP „szégyenteljes és teljesen elfogadhatatlan” döntésnek nevezte a Janikovszky megszüntetését, Osztolykán Ágnes pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz „iskolarombolást” folytat, figyelmen kívül hagyva a szülők akaratát és a tényeket, „nem lehet egy hazugsággal olyan iskolát bezárni, amely ennyire fontos a kerületnek”. Hétfőn azt javasolták, hogy hozzanak létre egy iskolamentő alapot félmilliárd forint alaptőkével, emellett arra kérték az önkormányzatokat, hogy ne szüntessenek meg több oktatási intézményt, hirdessenek iskolabezárási moratóriumot. Kispál Tibor, a VII. kerületi önkormányzat MSZP-s képviselője szerint Erzsébetváros a döntéssel „négy helyi iskola közül kettőt leradírozott a térképről”, ez egyértelműen politikai döntés volt.

Iskolabezárások Budapesten - egyre hosszabb a lista

Négy budapesti általános iskolát szüntetnek meg a kerületi önkormányzatok a következő néhány hónapban. A zuglói József Attila Általános Iskola 142 – többek között tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő – tanulója a Telepes utcai Széchenyi István Általános Iskolában kezdi a következő tanévet. Csepelen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolára kerül lakat, a négyszáz férőhelyes intézmények jelenleg mindössze százharminc diákja van. Az V. kerületben is eggyel kevesebb alapfokú oktatási intézmény működik majd: az önkormányzat oktatási bizottsága május 9-én arra szavazott, hogy augusztus 31-én szűnjön meg Belváros-Lipótváros egyetlen gyógypedagógiai intézménye, a Kormos István Általános Iskola. A bezárásra ítélt budapesti iskolákról bővebben itt olvashatsz.

Szabó Fruzsina

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.