Próbaidőre ítélték az osztálytársukat zaklató amerikai kamaszlányokat

Próbaidőre ítélték azt a három amerikai középiskolást, akik osztálytársaikkal együtt folyamatosan zaklatták egy 15 éves diáklányt: Phoebe Prince 2010 januárjában öngyilkos lett.

  • Eduline

A 17 és 18 éves lányok ügyében azután hirdettek ítéletet, hogy bevallották: zaklatták Phoebe Prince-t, a South Hadley középiskola elsős diákját, aki felakasztotta magát 2010 januárjában. Az egy évnél rövidebb próbaidő letöltése esetén a lányok mentesülnek a per folytatása alól. Két tizenéves pere szerdán hasonló alkuval zárult a vádhatósággal, a megegyezéseket Prince családja jóváhagyta. Az ügyészség csütörtökön azt is bejelentette, hogy a hatodik vádlott ellen ejtették a vádat, így az ügy valóban véget ért.

A 15 éves Phoebe Prince-t valószínűleg azért pécézték ki a társai, mert csak néhány hónapja érkezett a South Hadley középiskolába, ráadásul szüleivel egy írországi kisvárosból költöztek át az Egyesült Államokba. Valószínűleg csak olaj volt a tűzre, hogy a lány elkezdett járni az iskola egyik népszerű felsőbbéves diákjával, ettől kezdve egy kisebb csoport folyamatosan terrorizálta az iskolában és a különböző közösségi oldalakon.

Idén január 14-én - ahogy azt a nyomozás kiderítette - a diáklányt az iskolai könyvtárban, majd az ebédlőben és a folyosókon is folyamatosan zaklatták, hazafelé az iskolából üditősdobozokkal dobálták meg az osztálytársai. A lány otthon az iskolai egyenruhájában felakasztotta magát, holttestét húga találta meg néhány órával később. Az ügyben eredetileg kilenc diákot vádoltak meg, akik közül hatan töltötték be a 16 éves életkort tettük elkövetésekor. A hazai helyzetről szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.

"Az eset vádlottjai elismerték a felelősségüket" - hangsúlyozta a bírósági tárgyalást követő sajtótájékoztatón David Sullivan kerületi ügyész. Mint hozzátette, Prince esetének legpozitívabb üzenete, hogy az ügy "ráirányította a nemzetközi figyelmet az iskolai diákterror jelenségére és lehetséges tragikus következményeire".

Diáköngyilkosságok: egyre nagyobb a baj?

Áprilisban az egyik minnesotai középiskola két diákja követett el öngyilkosságot, a 14 éves Haylee Fentresst és Paige Moravetz-et csúfolták és kiközösítették osztálytársaik. A két lány holttestére és búcsúlevelükre Haylee Fentress édesanyja talált rá a család házában, Paige Moravetz szülei ugyanis éppen hawaii vakációjukat töltötték, ezért a 14 éves lány barátnőjénél aludt. "Valószínűleg már régóta foglalkoztak az öngyilkosság gondolatával. A szülők és a mentősök megpróbálták őket újraéleszteni, de már késő volt" - mondta Robin Settle, Haylee nagynénje. Úgy tudja, Paige Moravetz egy évvel ezelőtt költözött családjával a minnesotai Marshallba, de nem tudott beilleszkedni az iskolai közösségbe.

A Bradley Wiseman emlékére létrehozott Facebook-oldal
Facebook

"Többször panaszkodtak nekem, hogy osztálytársaik kövérnek és csúnyának nevezik őket" - tette hozzá Settle. A két diáklány iskolájában, a Marshall Middle Schoolban azóta több szülői fórumot is szerveztek, a téma a zaklatás és a kiközösítés volt. A pedagógusok és pszcihológusok arra beszéltek a szülőknek, milyen jelekből vehetik észre, hogy gyermeküket is zaklatják osztálytársaik.

2010 decemberében egy 12 éves brit általános iskolás vetett véget életének osztálytársai zaklatása miatt: Bradley Wisemant osztálytársai állítólag hónapokon keresztül csúfolták választékos szóhasználata és jólneveltsége miatt. A diák halála után három nappal mintegy száz szülő, tanár és diák gyűlt össze az általános iskola épülete előtt, a demonstrációval az iskolai zaklatás veszélyeire akarták felhívni a figyelmet. A Facebookon is létrejött egy "R.I.P Bradley Wiseman" nevű csoport: búcsúztatókat és verseket tesznek közzé, de az oldalon szerepel egy olyan plakát is, amely szintén a diákok közötti zaklatásra hívja fel a figyelmet.

Az óriási felháborodást kiváltó esetről itt olvashatsz.

eduline/MTI

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.