Képek: ilyen gimnáziumot még nem láttak a magyar diákok

Több mint 22 ezer négyzetméteres Los Angeles legmodernebb, egyben legkülönlegesebb középiskolai épülete. Az előadó- és képzőművészetek oktatására specializálódott New High School építése több százmillió dollárba került.

  • Eduline

A Los Angeles centrumában lévő középiskolában több mint ezernyolcszáz diák tanul, az épületekben ezerfős színházterem, hatalmas, tölcséralakú könyvtár, légkondicionált, belső kosárlabdapálya, valamint több torna- és táncterem is helyet kapott. A diákok 2009 szeptemberében nézhették meg az új gimnáziumot, ahol később több reklámfilmet forgattak, de az épületnél vették fel az Iron Man 2. című film egyes jeleneteit is.

weburbanist.com

Nem ez az egyetlen különleges iskolaépület - Balin alig több mint száz diák tanul a világ egyik legfurcsább iskolaépületében. A 2008 óta működő Green School - alapítói és tulajdonosai szerint - a világ legkisebb ökológiai lábnyomával rendelkező oktatási intézménye, ahol nincsenek falak, iskolapadok, táblák és neonlámpák, az elektromos eszközöket nap- és vízenergiával működtetik, és az összes tantermet bambuszból építették. A különleges iskoláról készített fotókat

itt

nézheted meg.

weburbanist.com

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.