Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Skype internetes videotelefon segítségével tart hetente egyszer matematikaórát Szantos Kumar indiai mérnök egy eldugott, a lakóhelyétől, Újdelhi elővárosától közel ezer kilométernyire fekvő falu diákjainak.
Bár az áramszolgáltatás folyton megszakad, időnként rossz minőségű az internetes összeköttetés, a hangszórók sem mindig működnek, Szantos szerint a kelet-indiai Bihár állambeli falucska, Csamanpura iskolásai számítanak rá. Az ingyenes telefonösszeköttetést és videokonferenciát magában foglaló szolgáltatással a tanulók kivetítőn követhetik az órákat.
"A gyerekeket kezdetben teljesen elbűvölte a technika, mára már megszokták" - idézte fel a 34 éves mérnök, aki maga is a falu szülötte. Mint mondta, vidéken nehéz iskolába járni, serdülőként neki is 12 kilométert kellett biciklizni ahhoz, hogy eljusson a szomszédos város középiskolájába.

Egyik otthoni látogatásakor döntötte el unokatestvére, Csandrakant Szing, aki szintén mérnök, hogy iskolát alapít 6-12 évesek részére. Nemzetközi szintű oktatást akart biztosítani azon az isten háta mögötti településen élő gyerekeknek, ahol akkor villany sem volt. A mérnök, aki annak idején petróleumlámpa fénye mellett tanult, barátaival együtt állta a Csaitanja Gurukul nevű magániskola költségeit. Áramfejlesztőket hozatott, kiképzett 16 helyi tanítót, majd a Skype segítségével szakembereket - köztük az unokatestvérét - kapcsolt be a munkába az ország minden részéből.
Az iskola tavaly nyílt meg 500 tanulóval. Ötvenen ingyen tanulhatnak, a többiek a szüleik pénztárcájától függő tandíjat fizetnek. A Skype-órák kötelezőek, hétvégén és esténként a hagyományos tanórák után tartják. Jelenleg hat tanár vesz részt a Skype-programban.
"Szeretem ezeket az órákat, jobban megértem a dolgokat. Én is mérnök szeretnék lenni, mint a tanárom" - vallotta be az internetes telefonon a 12 éves Pragia Parasar.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.