Mégsem épít iskolát Malawiban Madonna jótékonysági szervezete

Mégsem épít iskolát szegény sorú lányok számára Malawiban az a jótékonysági szervezet, amelynek egyik támogatója és igazgatótanácsi tagja Madonna.

  • Eduline

A popdíva 11 millió dollárt - 220 millió forintot - kölcsönzött a Raising Malawi nevű szervezetnek, amelynek azután lett tisztségviselője - menedzserével együtt -, hogy a tagság tavaly októberben menesztette az igazgatótanácsot gazdálkodási hibák miatt. A tervezett iskolára 3,8 millió dollárt költött a szervezet vezérigazgatójának irányításával, akitől aztán tavaly októberben elköszönt vezetési stílusa és költségtúllépései miatt.

Madonna Malawiban: mégsem építtet lányiskolát

"Átgondoltan döntöttünk úgy, hogy felhagyunk a lánygimnázium tervével" - mondta a The New York Times című amerikai lapnak Michael Berg, a Raising Malawi társalapítója. Madonna csütörtökön közleményben tudatta, hogy továbbra is együtt akar munkálkodni a Raising Malawi szervezettel. "Igazi oktatási válság van Malawiban. A lányok 67 százaléka nem jár középiskolába, ami elfogadhatatlan" - áll a közleményben.

MTI

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.