Elveszik a juttatásokat, utcára vonulnak a pécsi pedagógusok

Közmeghallgatást kezdeményeztek, de már szervezik az utcai demonstrációt is pécsi pedagógusok, miután a város csütörtökön elfogadott ez évi költségvetésében megszüntette a közalkalmazottak béren kívüli juttatását - mondta Nagy Erzsébet, az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum képviselője, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) városi elnöke.

  • Eduline

Szavai szerint mindenképpen szeretnének közmeghallgatást az ügyben. Emellett már szervezik az utcai demonstrációt. Ha mindezek nem vezetnek eredményre, Nagy Erzsébet a sztrájkot sem tartja lehetetlennek.

A pécsi közgyűlés csütörtök este fogadta el a város költségvetését. Trombitás Károly fideszes képviselő az utolsó pillanatban benyújtott, majd elfogadott módosító indítványa értelmében a baranyai megyeszékhelyen megszüntetik a közalkalmazottak béren kívüli juttatását. Ezt némileg ellensúlyozva a havi bruttó 100 ezer forintnál kevesebbet keresők bérét legfeljebb havi bruttó 8.500 forinttal emelik január elsejéig visszamenőleg, ez év november 30-ig. Ezzel a lépéssel összesen mintegy 300 millió forintot spórol a város.

"Ez egy álszociális megoldás, mindenki veszít rajta. Ha a jólét határa bruttó 100 ezer forint, akkor éljenek meg abból a képviselő urak" - fogalmazott Nagy Erzsébet.

A PDSZ pécsi elnöke utalt arra, hogy a költségvetés elfogadása előtti napon tartott érdekegyeztetésen szó sem volt hasonló elképzelésről. Mi több, a tervek szerint éves szinten bruttó 80 ezer forint cafeteriát kaptak volna a közalkalmazottak - tette hozzá. Véleménye szerint a városvezetés már akkor tudta, hogy erre esély sincs, hiszen a szóban forgó módosító indítvány egy részletesen kidolgozott, táblázatokkal kiegészített munka volt.

"Mindemellett az önkormányzati választások óta az évente egyszeri 13.800 forint bankszámla-kezelési kompenzációt sem kapjuk már meg. Ez pedig már több mint sok" - jegyezte meg.

A baranyai megyeszékhely az idén mintegy 44,1 milliárd forint bevétellel és 46,4 milliárd forint kiadással,  azaz csaknem 2,3 milliárd forintos költségvetési és félmilliárd forintos finanszírozási hiánnyal számol. A különbözeten felül további félmilliárd forint növeli a teljes hiányt. Utóbbi összeg abból adódik, hogy az önkormányzat hiányát működési hitellel, továbbá hosszú lejáratú hitel felvételével pótolja, amelyeket már idén el kell kezdenie törleszteni.

Páva Zsolt fideszes polgármester csütörtökön fegyelmezettnek és takarékosnak nevezte az elfogadott büdzsét. Hozzátette: az előző időszak gazdálkodása nagyban befolyásolja az idei számokat. "A stabilitás költségvetése fenntarthatóvá alakítja a rendszert" - jegyezte meg. Pécs hitelállománya jelenleg mintegy 34 milliárd forint, a 2033-ig futó tartozásainak törlesztésére évi 3 milliárd forintot fordít.

MTI

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.