Nincs tanítás az influenza miatt a zámolyi iskolában

Többnapos tanítási szünetet rendelt el kedden a zámolyi általános iskola igazgatója, mert hétfőn az intézmény diákjainak már több mint 40 százaléka hiányzott; Fejér megyében átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma - közölte a kistérségi tiszti főorvos.

  • Eduline

 

A múlt hetihez képest 35-40 százalékkal több az influenzaszerű megbetegedés a térségben. Egy lajoskomáromi betegnél a H1N1 vírust is kimutatta a laboratóriumi vizsgálat, négy esetben pedig még vizsgálják, hogy az influenza mely típusa okozta a fertőzést - mondta el Almási Ferenc.

Tájékoztatása szerint a legtöbb beteg a 15-24 évesek között van, majd a 35-59 évesek és a 25-34 évesek a leginkább érintettek, s a betegek között nő a kisiskolások száma is. A kistérségi tiszti főorvos szerint a fertőzés elkerülésének a legbiztosabb módja a védőoltás.

MTI

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.