Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Testi sértés, zaklatás, zsarolás és rablás miatt indított eljárást a rendőrség két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskolás diák, egy 15 éves lány és egy 16 éves fiú ellen - közölte Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
| "A terror házává vált az iskola" - az iskolai erőszakról szóló országos felmérés eredményeit itt találod. |
A 15 éves, hatodikos lány az egyik mátészalkai iskolában december óta fenyegette, januárban pedig meg is verte 13 éves osztálytársát - mondta a százados. Hozzátette: a megvert diáklány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de a bántalmazás módja miatt súlyosabb következménye is lehetett volna a történteknek.
A szóvivő közölte: Csengerben egy 16 éves, hetedikes fiú veréssel arra kényszerítette osztálytársát, hogy cserélje el vele a cipőjét. Amikor a sértett másnap új cipőben érkezett az iskolába, azt is ugyanúgy elvette. Egy másik osztálytársát pedig kétszer megverte, hogy egy-kétezer forinthoz jusson tőle, de a fiú nem fizetett.
A gyanúsítottként kihallgatott mátészalkai lány azzal indokolta tettét, hogy az osztálytársa megsértette és pletykált róla. A csengeri fiú, aki beismerő vallomást tett, azt mondta a rendőröknek, hogy otthon kapott pénzt új lábbelire, de azt megtartotta, mert a veréssel szerzett új cipőt is.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).