Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Néhány év múlva a dél-koreai iskolákban már csak elvétve lehet majd találkozni hús-vér pedagógusokkal: az Engkey nevű tanárrobotot ugyanis egyre több oktatási intézményben próbálják ki, az osztályteremben guruló gépezet máris a diákok kedvence.
Engkey – amelyből a koreai technológiai intézetben eddig huszonkilencet raktak össze, ára ugyanis elég borsos, körülbelül 1 800 ezer forint – angolt tanít a dél-koreai diákoknak. A robot beszél a tanulókhoz, nyelvi játékokat futtat, ezen kívül nyelvtanárok távolról is tudják irányítani. Ez utóbbi költségkímélő megoldás: a Fülöp-szigeteki angoltanárok ugyanolyan felkészültek, mint dél-koreai kollégáik, de órabérük jóval alacsonyabb.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.