Meghökkentette a világot a hatéves kislány: felnőttek százait tanítja

Több mint két éve jógázik a világ legfiatalabb jógaoktatója. Shruti Pandey edzéseire üzletemberek, tanárok, nyugdíjasok és háziasszonyok járnak – és mindannyian rajonganak a hatéves kislányért.

  • Eduline

A hatéves jógatanár bátyjával
ndtv.com

A 67 éves Hari Chetan több mint harmincöt éve tanít

jógát

felnőtteknek és gyerekeknek, ám állítása szerint az összes tanítványa közül Shruti a legteheségesebb. A hatéves kislány – aki még az általános iskolát sem kezdte el – reggel fél hatkor tartja első óráját Jhunsi városában, természetesen kizárólag felnőtteknek.

„Szeretem ezt csinálni, jó érzés, hogy az emberek az én segítségemmel tanulnak meg jógázni. Úgy érzem magam, mint egy igazi tanár” – mondta a

Daily Mailnek

Shruti. „Akkor kezdtem el jógázni, amikor láttam, hogy a bátyjám mennyire élvezi a mozgást” – tette hozzá.

A családban ugyanis nem a kislány az egyetlen jógatehetség: bátyja, a tizenegy éves Harsh Kumar szintén rekordot döntött azzal, hogy rövid idő alatt több mint nyolcvannégy jógapozíciót tanult meg. Őt azonban - egyelőre - egyáltalán nem érdekli a tanítás.

eduline

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.