Magyar Nemzet: óraszámcsökkentést akar a gimnáziumok szövetsége

Egyebek között a tanárok kötelező óraszámának csökkentését, az adminisztrációs terhek mérséklését, a diákok választható óraszámának tízszázalékos növelését, a kötelező tananyag csökkentését, az eredményes tanárok kiemelt bérezését és a tanári továbbképzési normatíva visszaállítását várja az új közoktatási törvénytől a gimnáziumok szövetsége - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

  • Eduline

A Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) komoly változásokat vár az új jogszabálytól. A szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: az előző kormányzat azzal a hamis ideológiával emelte meg a tanárok kötelező óraszámát és csökkentette a gyerekekét, hogy a diákok túlterheltek, és hazánkban a nemzetközi összehasonlításban egy tanárra túl kevés tanuló jut. A valóságban az intézkedések célja kizárólag a spórolás volt, és a változtatások nem tettek jót az oktatás színvonalának – jelentette ki Szebedy Tas, a GOSZ elnöke.

A szakember leszögezte: az új közoktatási törvénynek vissza kellene állítania a tanárok kötelező óraszámát a 2006-os változtatás előtti szintre, vagyis átlagosan heti huszonkettőről húsz órára.

mti

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.