Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Anyja személyében új osztálytársat kapott egy megátalkodott iskolakerülő brazil lány: a mama feladata lesz, hogy elvegye kedvét a lógástól.
A szokatlan "beiskolázásról" egy gyermekbíróság döntött a déli Fernandopolisban, miután az iskola panaszt tett, hogy a tizennégy éves lány rendszeresen hiányzik az osztályból, az utcán lődörög, és gyakran látják alkoholt inni.
Evandro Pelarin bíró az ítélet kihirdetése után a Globo TV-nek elmondta, hogy az anyának addig kell iskolába járnia lánya társaságában, míg az oktatási intézmény nem jelenti a hatóságoknak a probléma megoldódását. Állítása szerint a kamaszlány szülei közölték, hogy egyetértenek a döntéssel, olyannyira, hogy anya és lánya minden reggel fegyelmezetten meg fog jelenni az iskolában.
mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.