Képek: francia diákok verték össze a tanárukat

Garázdaság miatt eljárást indított a rendőrség három francia diák ellen, akik hétfőn kora este Budapesten, az I. kerületi Döbrentei téren bántalmazták kísérő tanárukat - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva közlése szerint az eljárást a francia hatóságok folytatják le.

  • Eduline

Mint a szóvivő elmondta: egy magyar nő tett bejelentést arról, hogy fiatalok bántalmaznak egy felnőttet. Az tanárt könnyű sérülésekkel a Szent János Kórházba szállították, majd kiengedték. A rendőrök előállították a három fiatalt, a francia nagykövetség munkatársának jelenlétében kihallgatták őket, majd szabadon távozhattak. Mivel az ügynek mind a sértettje, mind a gyanúsítottak francia állampolgárok, kár pedig nem keletkezett, a vonatkozó egyezmény alapján a francia hatóságok folytatják le az eljárást.

A szóvivő arra a kérdésre, hogy a diákok valóban azért bántalmazták-e tanárukat, mert a mobiltelefonján pedofil képeket találtak, azt mondta: erről nincs információ, a történteket a továbbiakban a francia hatóságok vizsgálják.

mti

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.