Továbbra is kapja fizetést Borovszky Tímea

Továbbra is kapja havi csaknem hatszázezer forintos fizetését Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium korábbi esélyegyenlőségi főosztályvezetője, akit májusban hivatali vesztegetés miatt a bíróság két év felfüggesztett börtönre ítélt. Az ítélet ugyan nem jogerős, fellebbezett ellene a vád és a védelem is - írja a Magyar Nemzet.

  • Edupress

A vesztegetési botrány kapcsán tavaly márciusban függesztette fel állásából Hiller István volt tárcavezető Borovszky Tímeát, aki így azóta nem végezhet munkát. Alkalmazása azonban - ahogy azt a az oktatási tárcát integráló Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) is megerősítette - ennek ellenére sem szűnt meg. Így továbbra is kapja havi csaknem hatszázezer forintos bérét a volt esélyegyenlőségi főosztályvezető.

A Magyar Nemzet szerint a NEFMI alkalmazza Borovszkyt, döntés pedig akkor születhet az ügyben, ha a tervek szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkársághoz kerül a Borovszkyt alkalmazó főigazgatóság.

edupress

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.