Újra lesz pláza-kommandó Miskolcon

Ifjúságvédelmi őrjárat, úgynevezett pláza kommandó állt újfent munkába kedden Miskolcon, a rendőrök a csellengő fiatalokra figyelnek fokozottabban, az áldozattá válás elkerülésére és a bűnmegelőzésre koncentrálnak egyebek mellett.

  • Eduline

Az iskolai hiányzások vizsgálatánál derült ki, hogy Miskolcon a gyerekek a nagyobb bevásárlóközpontokban, különböző szórakozóhelyeken egyedül vagy csoportokban töltik el iskola helyett idejüket. Ez pedig azzal is járhat, hogy a fiatalkorúak bűncselekmények áldozataivá válnak, illetve azokat ők maguk követik el - mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az ifjúságvédelmi őrjárat célja: a gyermekvédelmi jelzőrendszer aktivizálása, információ szolgáltatása az oktatási intézményeknek arról, hogy a gyermek-, és fiatalkorúak hol tartózkodnak iskolaidőben, valamint a bűnmegelőzés, illetve az egészségkárosító szerek fogyasztásának, koldulásnak, bűncselekmények elkövetésének, áldozattá válásnak a megelőzése, megakadályozása.

 

 mti

Hozzászólások
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.