Német pedofilbotrány: egy kolostor is érintett lehet

Egy bajorországi kolostorhoz tartozó iskolában és internátusban éveken át folyt gyermekek testi fenyítése és megrontása - jelentették be pénteken Ettalban.

  • Eduline

A kisváros egyházi oktatási intézményében legalább tíz oktató ellen merült fel szexuális bűncselekmény elkövetésének a gyanúja. A sértett kiskorúak száma mintegy százra tehető - közölte Thomas Pfister, a Benedek-rendi apátság által a visszaélések egyházon belüli felderítésével megbízott személy. Mint hozzátette, az évtizedekkel korábbi ettali esetek már elévültek. Ha azonban világi bíróság elé kerültek volna, úgy az elkövetőkre többévi szabadságvesztést szabott volna ki az eljáró hatóság.

A müncheni ügyészség a fenti jelentéstől függetlenül vizsgálatot folytat az ettali intézmény egy pap oktatója ellen. Az illető, akit időközben felfüggesztettek állásából, félmeztelen diákjainak fényképeit helyezte el homoszexuálisok által látogatott internetes oldalakon. A fotókat ő maga készítette kirándulások alkalmával. Az ezzel kapcsolatos állítások tisztázása céljából az ügyészség számos komputert lefoglalt az ettali kolostorban.

A Vatikán roppant komolyan veszi a németországi katolikus intézményekben napvilágra került szexuális bűncselekmények hírét - közölte pénteken a Szentszék helyettes szóvivője. Ciro Benedettini ugyanakkor nem foglalt állást arról, vajon a Vatikán eleget tesz-e az ettali kolostor főnöke kérésének egy "apostoli látogatás" iránt. A kifejezés pápai különmegbízott kiküldését jelenti helyszíni vizsgálat céljából.

mti

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.