9 milliárdos kárt csinált néhány óra alatt egy horvát diák

Felgyújtott bosszúból egy bokrot Horvátországban egy diák, mert az állandóan megbökte töviseivel, ám erdőtűz lett a dolog vége - és börtön.

  • Eduline

A diák 9 milliárd forintnyi kárt okozott, a Paklenica nemzeti park védett növényzete mellett számtalan állata is elpusztult. Az fiú a bíróságnak elmondta, hogy baleset történt, ő csak a bokrot akarta leégetni, mert minden reggel és este megkínozta, amikor teológiai tanóráira igyekezett, de olyan gyorsan terjedt a láng, hogy képtelen volt megfékezni.

A tűz még 2007-ben történt, de csak jóval később neszelte meg a rendőrség keletkezése körülményét. A diák bíróság elé került, amely most 15 hónap börtönre ítélte - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

mti

 

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.