Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Házkutatást tartanak a katonai ügyészség nyomozói a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE). A sikkasztási ügyben folytatott nyomozás során számítógépeket és iratokat foglaltak le az egyetem hivatalaiból.
Információk szerint százmilliós sikkasztási ügyben folyó nyomozás során szállták meg a katonai ügyészi nyomozók az egyetemet kedden, a déli órákban. A katonai ügyészség mintegy húsz nyomozója folytatja a házkutatást a ZMNE Hungária körúti épületegyüttesében. A nyomozók az egyetemi hivatalokban iratokat és számítógépeket foglaltak le. A rektori hivatal folyosóját kommandós őrzi, míg az ügyészségi nyomozók odabent folytatják a házkutatást. Az egyetem bejáratait civil ruhás nyomozók vigyázzák, az épületbe az eddigieknél is szigorúbb ellenőrzés után lehet csak belépni, illetve onnan kijönni.
Az intézmény bejárata előtt mintegy kéttucatnyi újságíró, fotós és operatőr várakozik, de sem a kiérkező diákoktól, sem tanároktól, illetve katonai egyenruhát viselő emberektől nem kaptak konkrét információt, hogy mi zajlik az intézmény területén. A nemzetvédelmi egyetem központi épületének bejárata elé autóbuszok és teherautók sorakoztak fel, amelyek eltakarják a bejáratot; és időközben terepszínű katonai ruhát viselő emberek fekete színű fóliából mintegy 4 méter magasságban paravánt emeltek, hogy így takarják el a fotósok és operatőrök elől az egyetem főbejáratát.
Az összehangolt házkutatási akciót hónapokkal korábban kezdett titkos nyomozás előzte meg. A folyamatban lévő házkutatás tényét a Honvédelmi Minisztérium részéről nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Érdekesség, hogy egyetem vezetése a múlt héten írt ki új pályázatot a rektori pozíció betöltésére.


mti/havariapress
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.