Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Jövőre bezárják a londoni David Beckham Labdarúgó Akadémiát, mivel a területre kötött bérleti szerződés lejár.
Az Evening Standard című fővárosi lap a csütörtöki számában azt írta, hogy sok szülő tiltakozott az iskola kapuja előtt a tervezett bezárás ellen. Még Lynne, Beckham nővére is ott volt a tüntetők között.
A válogatott középpályás 2005-ben nyitotta meg a tanintézményt, amelyben 4-11 éves nebulók sajátíthatják el a futball rejtelmeit.mti
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.