Öt tipp kezdő továbbtanulóknak

Folytatjuk múlt héten elindított sorozatunkat, amelyben komoly és kevésbé komoly tanácsokkal látjuk el azokat akik szeptemberben kezdik meg a főiskolát vagy egyetemet, és még nem igazán tudják, hogy miben is fog ez eltérni a középiskolai élettől. Íme, a térkép az egyetem útvesztőihez, legalábbis ahogy mi látjuk.

  • Eduline

Mire figyeljünk:

1. Hova üljek az előadásokon?

Egyáltalán nem mindegy, hogy honnan hallgatod az előadásokat. Ha megbújsz a hátsó sorok valamelyikében, annak az az előnye, hogy remekül fogod magadat érezni. Az örök barátságok, ezeken a helyeken köttetnek. Nem kell szociológusnak lenni, hogy ezt elemezni tudjuk. Ugyanazon az egyetemen, karon, és szakon, ugyanarra a helyre pályáztok, ez már elég sok közös dolog bennetek. Hátránya: ilyenkor az előadásból nem marad meg sok. Ebben az esetben, mivel nem figyeltél, a vizsgákon puskáznod kell, (lásd: lejjebb) ha át akarsz menni. Ha ez jól megy, és egyébként sem érdekel, mit tanítanak, hiszen úgy is tudod, mivel szeretnél pénzt keresni, és azt is hogyan, akkor a hátsó sorokban a helyed. Ha nagy az előadó terem, és rosszul lát a tanár, akkor akár még alhatsz is, feltéve, ha nem horkolsz.  A hátsó sorok további hátránya: megutálnak azok, akik hátra ültek, de figyelni szeretnének.

Ha az első sorokat célzod meg, akkor minden szóra oda fogsz tudni figyelni, (mert körülötted nem beszélget senki,) és a vizsgákon is könnyű dolgod lesz. Tisztelni fognak, a teszteken majd melléd akarnak ülni, és neked is kisebb erőfeszítésbe kerül a tanulás és a puskakészítés (lásd: lejjebb). A tanárnak is ismerős leszel, és ilyenkor könnyebben görbül a tollvonás. Hátránya: az első sorokban nem lehet aludni.

2. A puska

Tisztázzuk: a puskázás csalás. Abba a hamis illúzióba ringatod magad, hogy az eredményed a valós tudásodat tükrözi, pedig nem tudsz semmit csak "lesni". Egy biztos, ha az orvosira jársz, sose puskázz! Ugyan ez vonatkozik a KRESZ vizsgára. Emberek életébe kerülhet, hogy tudod-e mi a tananyag. Ha azonban mégis úgy döntesz, hogy „emlékeztetőt” viszel magaddal a dolgozatíráshoz, akkor azt te készítsd el. Amíg dolgozol rajta, megtanulod az anyagot, és még az is előfordulhat, hogy a vizsgán már nem is lesz rá  szükséged. Ha mégis közben valamit ellenőrizned kell, az alatt is tanulsz. Más puskáját pedig soha ne másold le! Abból aztán tényleg semennyit sem lehet tanulni, ráadásul ha valamit nem írt le helyesen, akkor ugyanaz lesz a hibátok, ami még kellemetlen is. Garantált lebukás.

3. Tanulj meg jegyzetelni!

A jó jegyzet olyan, hogy ránéz az ember és eszébe jut, mit mondott a tanára az órán. Halld és lásd meg a lényeget az előadáson és fogalmazd meg azt egyszerűen a saját szavaiddal. (Az nem jegyzetelés, amikor leírod azt is, hogy jó napot kívánok, képzeljék ma lekéstem a vonatom az óraátállítás miatt.) Eleve úgy jegyzetelj, mintha puskát írnál. A vizsgán nem minden szavát kell szó szerint visszaadni, de az alapgondolatokat kötelező.

4. Kollégium

Akárhol is laksz, iratkozz be kollégiumba. Ha ez nem sikerül, akkor is aludj néha ott. A kollégium közösségi élmény, és a legtöbb szellemi és kulturális műhely otthona. A vizesblokk és a konyha olyan, amilyen, de legtöbbször van villámgyors internet, vannak szép lányok és csúnya fiúk, rengeteg buli, rengeteg barát. A kollégiumban megtanulod szeretni szüleid főztjét, a spenótot is beleértve. Egy idő után megtanulsz főzni, rendet rakni, ugyanakkor megtanulod elviselni a koszt is. Ezek után viszont többé nem kiabálsz édesanyáddal, hogy minek pakolt el a szobádban.

5. Néha aludj normálisan. Egészséges.

A hétfő, a kedd, a szerda, a csütörtök, és a vasárnap este tervezésénél vedd számításba, hogy másnap tanítás van, ezeken a napokon csak magaddal szúrsz ki ha hajnalig fent maradsz. 

eduline

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.