12 tipp: mit tegyél és mit ne az egyetemi éveid alatt
Nem mindenki tudja 15-16 éves korában, hogy mivel fog/szeretne foglalkozni miután befejezte a tanulmányait, sőt sokan még a diploma megszerzése után sem biztosak abban, hogy az az irány, amit korábban választottak jó döntés volt-e. Akik tudják, azok szerencsésebbek, és valószínűleg azon a pályán fognak dolgozni, amit már réges-régen megcéloztak. A most következő tanácsok azonban nekik is hasznosak lehetnek egyetemi éveik alatt.
Eduline
Az Educatio Nonprofit Kft. 2005 óta folytatja a Diplomás pályakezdők a versenyszektorban kutatási programot, amelynek keretében évente felmérést készít a diplomás pályakezdők jelenlegi és jövőbeli foglalkoztatásának jellemzőiről, a foglalkoztatottság trendjeiről, nehézségeiről, beleértve a diplomás pályakezdők bérezését, kompetenciáit, illetve a felsőoktatási intézmények elfogadottságát és presztízsét.
A 2008-as kutatásuk alapján elkészítettünk azokat a tanácsokat, amelyeket ha megfogadunk, nem nagyon lehet gondunk a pályaválasztáskor. Jöjjenek az igenek és a nemek, azaz mire figyeljünk oda az egyetemeken, és mit kerüljünk el messziről, ha zökkenőmentesen akarjuk kezdeni, életünk hátralevő részét.
AZ IGENEK:
1. Nyelvvizsga
Minél több annál jobb.
a, Egyre inkább alapelvárás a munkahelyeken, hogy folyékonyan beszéljünk angolul, de előfordul, hogy osztrák munkahelyen is az angolt preferálják munkanyelvnek. b, A legjobb, ha egyetem előtt leteszed a nyelvvizsgád. Ha ez nincs meg, akkor amilyen gyorsan csak tudod, pótold. Ne halaszd az egyetem elvégzése utánra. Nem lesz rá időd!!! Sok helyre az állásinterjúig sem juthatunk el diploma nélkül, aminek alapfeltétele egy nyelvvizsga.
2. Diploma
A több nem feltétlenül előny. A munkahelyekre gyakran olyan frissdiplomásokat keresnek, akiknek már van tapasztalata. A főiskolai diplománál valamelyest többet ér a munkaadó szemében az egyetemi diploma, viszont a munkatapasztalat előny. Ha két 28 éves munkavállaló közül kell választani, ahol az egyiknek csak egy főiskolai diplomája van, viszont több mint 5 éves munkatapasztalattal rendelkezik, míg a másiknak ugyan van több diplomája, de eddig még sehol sem dolgozott, nem kétséges, hogy a kevésbé tanult, de tapasztalt munkavállalót fogja alkalmazni. Ezért…
3. Szakmai tapasztalat
Korán kell elkezdeni. Már az egyetem/főiskola alatt vállalj gyakornoki munkát. Ha megteheted, akár dolgozz ingyen egy darabig. Ez nem csak azért fontos, hogy az (fényképes) önéletrajzodban ez a rubrika is ki legyen töltve, hanem a munkatapasztalat mellett ismeretséget is szerezhetsz, ami minden esetben megkönnyíti a munkakeresést, jobb esetben még akár zsebpénzt is.
Amíg lehet, tedd le. Nem kellenek a kifogások. Nem tudhatod, hogy mikor lesz rá szükséged, és valószínűleg szükséged lesz rá. (Ettől függetlenül természetesen járj biciklivel és tömegközlekedéssel, mert az kevésbé szennyezi a környezetet.)
6. Tanulj meg számítógépet kezelni!
Office, internet, gyors és gépírás stb. Ezt a pontot nem kell kifejteni, ugyanis, ha ezt a cikket olvasod, tudod, hogy mire gondoltunk. Egy biztos, ma már a földeken is számítógéppel dolgoznak.
7. Pályázz, szervezz, szórakozz!
Légy aktív tagja a diákszervezeteknek, és az egyetemi szociális életnek. (HÖK, szakkollégiumok, műhelyek, karrierközpontok, TDK. stb.) Később jól jöhetnek ezek a kapcsolatok.
[[ Oldaltörés: és mit ne tegyél ]]
A NEMEK:
1. Ne halassz! (hacsak nem valamilyen külföldi nyelvtanulási, vagy egyéb tanulási lehetőség miatt teszed ezt.)
Fejezd be akkor az egyetemet, amint lehet. (Ez a megállapítás csak az utolsó évre vonatkozik. A megelőző években halaszthatsz, sőt ha teheted, maradj addig egyetemista, ameddig a szüleid csak bírják.) Mikor leadod a diplomádat, legyen meg az összes szükséges vizsgád és nyelvvizsgád. Ha megszakítod a folyamatot és kizökkensz a tanulásból, később nem lesz annyi időd, és erőd befejezni, mint az egyetemi évek alatt.
2. Ha csak nem feltétlenül szükséges, ne ragaszkodj a diákhitelhez!
A diákhitelt két esetben javasoljuk: a, azoknak, akik biztosan tudják, hogy munkanélküliek akarnak lenni. b, azoknak, akik egyébként nem tudnák kifizetni a felsőoktatási intézményüket, illetve az ezzel járó költségeket. Ebben az esetben azonban lehet pályázni ösztöndíjakra és egyéb segélyekre is. Mielőtt a diákhitelt választod, nézz körül. Egyszerűen rossz úgy kijönni az egyetemről, hogy máris van egy több millió forintos tartozásod.
3. Ne játssz, az iskolai számítógépeken!
Azok a gépek nem arra valóak. Ha nem bírod ki, menj haza, vagy a kollégiumba. Sose tudhatod, hogy kit hátráltatsz, és ki figyel közben.
4. Ne haragítsd magadra a tanulmányi osztályt!
Nem kell nyalizni sem, de egy biztos, ha jóban vagy a tanulmányi osztályos kolleginákkal/kollégákkal, megkönnyíthetik az életedet, ha éppen szükséged van valamire. Ez a kapcsolat később aranyat érhet.
5. Ne válassz magadnak az első héten partnert!
...onnantól kezdve az egész tanulási idő alatt nem mosod le magadról, hogy nem vagy független.Gáti Miklós
Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.
A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.
Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.
Legfeljebb június 11-ig tartó tanévet a középiskolákban, több felkészülési időt a technikumi végzősöknek és nagyobb intézményi autonómiát is javasolt a Tanítanék Mozgalom 2026/2027-es szakképzési tanév rendje társadalmi egyeztetésén.
A kormány kijelölte a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok új állami alapítói joggyakorlóit. Az oktatási és gyermekügyi miniszter, Lannert Judit a Közép-európai Oktatási Alapítvány felett gyakorolhatja az alapítói jogokat. Az MCC Ruff Bálinthoz került.
A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.
Már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Meghosszabbította a kormány a szabad felhasználású diákhitelekre vonatkozó kamatstopot: a kedden hatályba lépett rendelet értelmében a kedvezmény 2026. december 31-ig marad érvényben.
Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.