Támad a század

A ZMNE végzős lövész hallgatói az MH 25. Klapka György Lövészdandár gyakorlóterén, a dandár személyi és technikai támogatásával, ezen a héten hajtották végre záróvizsgáikat.

  • Eduline

A záróvizsga-gyakorlaton a dandár gyakorlott lövészei adták a kiszolgáló, biztosító és alájátszó állományt, míg a végzősök a vizsga kezdetén húzott tételeknek megfelelő beosztásokban teljesítették a feladatokat. A végrehajtást Dr. Juhász József alezredes, tanszékvezető irányításával a KLHTK Szárazföldi-Műveleti tanszék oktatói értékelték.

A gyakorlat során a hallgatók a tervezési, szervezési, felkészítési és ellenőrző feladatokat éppúgy végrehajtottak, ahogy azt néhány hónap múlva első tiszti beosztásukban tenniük kell. A mozzanatokat megelőzően – mivel a tatai gyakorlótéren a ZMNE ilyen jellegű feladatot még nem hajtott végre – önállóan elvégezték az adatgyűjtést, megtartották a szemrevételezést, kijelölték a tájékozódási pontokat, majd megtervezték a század megindulási körletének és a szakasz védelmi támpontjainak helyét. Közösen kidolgozták a forgatókönyvet, majd mindenki a saját vizsgafeladatának megfelelő beosztás szerint pontosította a részleteket. Felkészítették, majd eligazították a gondjaikra bízott katonákat, ellenőrizték a technikát, majd egy oktatói villámellenőrzés után – amelyen közösen vett részt támadó és védekező egyaránt és a hívójeleket, jelzéseket, biztonsági rendszabályokat ismételték át – elfoglalták állásaikat.

Az előretolt megfigyelőkkel vívott rövid tűzpárbaj, majd azok elszakadása és visszavonulása után a BTR-80 és BTR80A-k tűztámogatása mellett a század szétbontakozott és megkezdte a védelemben lévő szakasz állásainak felszámolását. A tüzérségi és légi támogatást füstgyertyákkal imitálták. A sikeres átjáró nyitás után kezdetét vette a közelharc, majd a foglyok összegyűjtése, kísérése és átadása. Mindeközben megtörtént az elesettek és kilőtt technika átvizsgálása, majd összevont rohammal felmorzsolták a visszavonult szakasz maradék erőit is.

Makalicza József alezredes, a ZMNE KLHTK Szárazföldi-Műveleti tanszék adjunktusa, gyakorlatvezető az értékelés szempontjairól elmondta: „A mai napon elsősorban azt figyeljük, hogy a végzőseink mennyire szakszerűen, milyen szinten alkalmazzák és integrálják az elméletben megtanultakat és a gyakorlatban eddig már végrehajtott rész-mozzanatokat. Mennyire sajátították el a szakmai nyelvezetet, milyen szinten képesek eligazítani, vezetni, irányítani a rájuk bízott embereket és technikát. Elmondhatom, az eddig látottak alapján kollégáimmal együtt elégedett vagyok.”

A vizsgafeladatok végrehajtását megtekintette Dr. Felházi Sándor ezredes, KLHTK dékán, aki a mozzanatok végeztével felsorakozott állománynak megköszönte a fegyelmezett és lelkes munkát, külön kiemelve azt a segítséget, amelyet a tatai dandár vezetése és személyi állománya a nemzeti tisztképzéshez nyújt.

A hallgatók a jövő héten egyetemi szintű záró gyakorlatot hajtanak végre Várpalotán.

Kiss Dezső

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.