Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Lilu, bár a képernyőt választotta fő hivatásának, a televíziózás előtt a jogi egyetem padjait koptatta. Vajon miért lett belőle jogász doktor és elképzelhető-e, hogy valaha is egy tárgyalóteremben találkozunk vele? Egyelőre biztosan nem, hiszen Lilu most az anyaságra készül. Hogy a későbbiekre vonatkozóan milyen elképzelései vannak a műsorvezetőnek, kiderül interjúnkból.

Szerinted milyen anya leszel?
Fogalmam sincs. Remélem olyan, amilyenek az én szüleim voltak. Nagyon nyitott közegben nőttem fel, a szüleim megmutattak nekem mindent a világból, amit csak lehetett, nálunk mindenről lehetett beszélni. Nagyon jó a családi hátterem, ami abszolút minta a számomra.
Tudatosan készülsz az anyaszerepre, vagy az ösztöneidre hagyatkozol majd?
Nem bújok könyveket. Azokkal a barátnőimmel szoktam megbeszélni az aktuális problémáimat, akiknek van kisbabájuk. Persze nem olyan témákról van szó, hogy a sarokba kell-e állítani a gyereket vagy ilyesmi. Ezeket a dolgokat szerintem fogjuk tudni magunktól. Bízom magamban, teljesen magabiztos vagyok, hiszen az én életem sem futott vakvágányra, ezért nem gondolom, hogy nagyon rossz irányba terelném majd a gyermekemet. Ettől nem félek.
A szüleid mennyire befolyásolták a pályaválasztásodat?
Hagyták, hogy csináljam, amit szeretnék – ezért lehettem tévés. Akkor már a jogi egyetemre jártam, és hagyták, hogy így döntsek, noha akkor még bőven nem lehetett tudni, hogy én 10 év múlva is tévézni fogok. Nem szóltak bele, hagyták, hogy csináljam, amihez kedvem van. Az azért feltétel volt, hogy ha már elkezdtem az egyetemet, és megcsináltam belőle X évet, akkor diplomázzak le. Ezért utólag hálás vagyok nekik. Az mindig bebizonyosodott, hogy amit a szüleim nagyon erőltettek, az a végén úgy volt jó.
Miért a Jogi Egyetemet választottad?
Eredetileg magyar-történelem szakra felvételiztem a Bölcsész Karra, de nem vettek fel első körben. Ezen annyira megsértődtem, annyira megbántott, hogy nem értékelték, hogy én milyen fantasztikusan dolgoztam ki az esszét, hogy következőnek beadtam a jelentkezésemet a jogra is, és mivel ott magyar- történelem volt a felvételi tantárgy, viszont könnyebb volt a Bölcsész Karnál, simán felvettek.
Voltak nehézségeid amiatt, hogy munka mellett végezted az Egyetemet?
Persze. Az nagyon nehéz 3 év volt számomra, nagyon megedződtem akkor. Nappal dolgoztam, éjszaka tanultam – ráadásul nappali tagozatra jártam. Ennek az időszaknak köszönhetem, hogy ennyire fegyelmezett vagyok a munkában, hogy ilyen nagy mennyiségű szöveget tudok megtanulni, és ha kell, akkor nem alszom 3-4 napig.
Melyik tantárgyat utáltad nagyon?
Az általánosban matek-fizikából a tanárok jóindulatára hagyatkoztam 8 éven keresztül. Közben magyarból és történelemből erős voltam. Szerencsére működött a megbocsátás és a tanárok közötti kommunikáció, így ellavíroztam. Az egyetemen talán a jogelmélet, jogfilozófia ment nehezen, de szerencsés vagyok, mert könnyen tanulok, ha nagyon akarok, akkor bármit képes vagyok megjegyezni, fegyelmezett vagyok, és sokat tudok tanulni. A jogi egyetem pedig leginkább arról szól, hogy le kell ülni és meg kell tanulni a tananyagot. Az egyetemi évek alatt – persze a praktizálás során már nem - viszonylag kevés a kreativitás ebben a szakmában.

Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer elhelyezkedsz a szakmádban?
Egészen biztos vagyok benne, hogy soha életemben nem fogok egyetlen percet sem praktizálni. Leginkább azért, mert ahhoz le kéne töltenem a bojtár éveket, aminek így 33 évesen biztosan nem fogok már nekiállni. Most már nem is izgat. Megtaláltam a helyemet, a pályámat, én tévézni szeretnék 20 év múlva is, ezért egyáltalán nem gondolkodom a jogász karrierben. Klassz, hogy van egy diplomám, ami rendszert hozott az életembe, megtanultam tanulni, de különösebben nem foglalkozom vele. Nem az volt az első dolgom, hogy a személyimbe beírassam a Dr.-t a diplomaosztó után fél órával. Sőt a mai napig nem használom.
A televíziózást szervezett formában tanultad, vagy csak gyakorlat útján?
A zenetévé ilyen szempontból a legjobb iskola volt számunkra. Tulajdonképpen napi 10 gyakorlati óránk volt, hiszen a kerek asztal beszélgetéstől a napi 6 óra utcai interjúig mindent csináltunk. Mi ott éles helyzetben, de mégis egy kis játszótéren tanultuk meg a szakmát, miközben kötelező volt a heti 3 beszédtechnika óra, és a heti 2 riportkészítési óra Horváth Jánossal. Tehát minket tényleg képeztek is. Az egy nagyon jó és fontos időszaka volt az életemnek. Szerintem ezért lehet az, hogy a Balázs is és én is a mai napig, 10 év elteltével is a szakmában vagyunk.
Van még valami, amit szeretnél megtanulni?
Nagyon szívesen tanulok. Nyilván, ha az ember dolgozik és meg vannak a napi rutin feladatai, örül, ha munka mellett nem kell semmit sem csinálnia. Én nagyon sokat olvasok. Leginkább ilyen módon képezem magam, hiszen a tévézéshez fontos, hogy az ember olvasson, mert a szókincse attól fejlődik leginkább. Abszolút el tudom képzelni, hogy a jövőben tanuljak v
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).