A nappali tagozatos hallgatók három százaléka vezet saját blogot

A mai egyetemisták, főiskolások elsősorban az online csatornákat használják az információk gyűjtésére, az önkifejezésre és kapcsolattartásra, a hallgatók több mint fele rendszeresen olvas blogokat, kilenc százalékuk kommentálja is azokat, három százalékuk pedig saját blogot vezet. A fiatalok egyharmada pedig a baráti beszélgetéseket, sörözéseket is internetes üzenetek segítségével szervezi meg - derül ki a djuice Digitális Kultúra Kutatásából.

  • Edupress
Edupress

A felsőoktatásban összesen 242 ezer diák tanul nappali tagozaton, az egyetemisták által vezetett blogok száma pedig eléri a 7500-at - olvasható az új márkastratégia kidolgozása céljából elkészített kutatásban. Az online videókat is előszeretettel tekintik meg a fiatalok, a felmérés szerint kétharmaduk rendszeresen látogatja ezeket az oldalakat az interneten, minden huszadik egyetemista nyilatkozott úgy, hogy legalább egy alkalommal már töltött fel videót a világhálóra, és csupán 8,53 százalékuk mondta azt, hogy egyáltalán nem néz online videókat.

Népszerűek az azonnali üzenetküldő, interneten keresztül működő programok is, mint a Microsoft Live Messenger és társai. A hallgatók csupán mintegy tíz százaléka mondta, hogy nem használ hasonló üzenetküldőket, míg minden második egyetemista több mint 25 kontakttal rendelkezik.

A legfontosabb információforrást firtató kérdésre a nappali tagozatosok csupán egytizede jelölte meg a napilapokat, több mint kétharmaduk pedig az internetet említette válaszában. 80 százalékuk rendszeres látogatója a Facebooknak, a myVIP-nek vagy az iWiW-nek, 61,9 százalékuk olvas angol nyelvű oldalakat, mely nyelvet a ranglistán 20,68 százalékkal a német követi.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.