A 18 és 24 éves korosztály körében ugyanis kétszer olyan gyorsan növekszik a munkanélküliek száma, mint a munkaképes népesség egészének körében. Azok a fiatalok vannak a legnehezebb helyzetben, akik 16 éves koruk körül abbahagyták az iskolát, hogy dolgozzanak – közülünk háromból egy munkanélküli.
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ezek a fiatalok nehezen szabadulhatnak ebből a csapdából és még akkor sem szabadulhatnak, ha a gazdaság újra fejlődésnek indul. A 18 éves newcastle-i Amy tipikus példa erre. Otthagyta az iskolát, mielőtt letetette volna az összes vizsgáját. Nem sokkal ezután összeveszett az édesanyjával, és elhagyta az otthonát. Hosszú ideig különböző barátok kanapéján aludt, de több mint hat hónapig állástalan volt. „Dolgozhatnék valamit, de senki nem ad nekem esélyt” – panaszkodott Amy. „Érzelmileg is nagyon megvisel, hogy nem csinálok semmit.”
Az ilyen tinédzsereknek az önfenntartás a legnagyobb probléma. Gyakran úgy fejezik be az iskolát, hogy nincs vagy nagyon gyenge képzettségük van. A 19 éves Michael állásból állásba vándorol, amióta 16 évesen befejezte az iskolát. Michael gyerekkora óta nevelőintézetben élt, és csak később került nevelőszülőkhöz. Amikor az iskolát otthagyta, őket is elhagyta. „Nincs semmi hátterem. Olyan érzés, mintha a világ összes súlya a vállaimra nehezedne. Albérletem van, számlákat kell fizetnem, és a többi.”
Számos alapítvány van azonban, amely azért jött létre, hogy segítsen második lehetőséghez jutni az olyan fiataloknak, mint például Amy és Michael. A Barnardo például egy ilyen intézmény. Martin Narey, a Barnardo vezérigazgatója ugyanakkor aggódik a gyerekek és az alapítvány hosszú távú jövőjéért. A gyermekek és fiatalok ügyeivel foglalkozó minisztérium képviselője, Beverly Hughes szerint a gazdasági recesszió leginkább a fiatal dolgozókat sújtja, és mindennél fontosabb, hogy a tinédzserek olyan képesítéseket szerezzenek, amelyre szükségük van ahhoz, hogy a saját és a világ életét is jobb irányban befolyásolhassák.
