Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
"Ugyan kevesebb a kiállító a mostani börzén, kötelességünknek érezzük, hogy fenntartsuk ezt a fórumot az álláskeresők számára leendő munkaadóik közelebbi megismerésére" - mondta el a HVG Állásbörzén, március 26-án megnyitó beszédében Szauer Péter, a HVG Kiadói Zrt vezérigazgatója. A SYMA csarnokban tartandó kétnapos rendezvényen több kiállító arra hívta fel a figyelmet, hogy az érdeklődőknek többet kellene küzdeni a megfelelő állás megszerzéséért, a jelentkezni kívánók nagy része ugyanis nem visz magával önéletrajzot.

A KépzésTéren 12, az ÁllásTéren pedig 54 kiállító várja az érdeklődőket a HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok március 26-27-én. Emellett pedig szakmai előadásokat, cégprezentációkat hallgathatnak meg az álláskeresők, de részt vehetnek, akár idegen nyelven is, az ingyenes állásinterjúkon, karrier-tanácsadásokon, vagy grafológiai gyorselemzést végeztethetnek. A hosszú távú gondolkodással bíró, a vállalati értékrenddel azonosulni tudó munkavállalókat keresi a börzén az Exxonmobil, melynek toborzási vezetője a megnyitón elmondta: a jelenlegi gazdasági helyzetben nehezebb feladattal állnak szemben a cég HR munkatársai, munkájukat azonban segíti a HVG Állásbörzén való részvétel, ahol több ezer álláskeresővel találkozhatnak személyesen.
Szauer Péter megjegyezte: a legutóbbi börze ötezres látogatói számot könyvelhetett el, most azonban a válság miatt akár többen is megfordulhatnak a rendezvényen. A magas számok ellenére azonban sokan még most is felkészületlenül érkeznek a csarnokba. "Több erőfeszítést várnánk el az érdeklődőktől, az adatok felvételére ugyanis a hozott nyomtatványaink segítségével nyílik csak lehetőség" - panaszolta a Telemédia Interactiv munkatársa az Edupress-nek. Hozzátette: az oktatási rendszerünk nem készíti fel a diákokat az életre, de talán a mostani gazdasági helyzet átrendezi a piacot.
Az E.on Hungária Zrt. elsősorban diplomás álláskeresőkkel szeretné feltölteni kínált helyeit, de bizonyos pozíciókba technikusi végzettséggel rendelkező érdeklődőket is várnak. A felsőfokú tanulmányokat illetően pedig a mesterképzéseket elvégzetteket részesítik előnyben, de pozíciótól függően a BSc diploma is elegendő, melynek kiegészítésére azonban szakmai tapasztalatnak kell társulnia. A cég hét, mérnöki területen meghirdetett álláshellyel érkezett a börzére, a hasonló események segítségével átlagosan a pozíciók 20 százalékát töltik fel - tájékoztatta az Edupress-t annak munkatársa.
Hasonló arányszámról számolt be a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Celanese cég stand mögött álló képviselője: "tavaly a börze idején éppen esedékes 40 álláshelyből öt-nyolcat töltöttünk fel a rendezvényen megjelentek közül." Hozzátette: idén tíz pozícióval érkeztek, melyekre olyan pénzügyi, számviteli végzettséggel rendelkezőket keresnek, akik szakmai tudásuk mellett angol nyelvi ismeretekkel is bírnak. Az álláshelyek mellett számos cég gyakornoki lehetőségeket is kínál az eseményen.
Több felsőoktatási intézmény is érkezett a börzére, melyek a rendezvény kínálatához igazították bemutatandó képzéseik sorát. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara például szakirányú továbbképzéseit, a veszprémi Pannon Egyetem (PE) pedig mesterszakjait kívánja bemutatni a rendezvényen. A PE ezen kívül KaIro nevet viselő karrier irodájára is felhívja a figyelmet, ahol a regisztráció után segítenek a megfelelő munkahely megtalálásában, de nem csupán az egyetem székhelyén és a régióban, hiszen például budapesti kapcsolatokkal is rendelkeznek.
A kiállítók már a rendezvény első pár órája után arról számoltak be, hogy többen érkeztek az álláshelyek megismerésére a csarnokba idén, mint fél évvel korábban.
(
)
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).