A pornót nem lehet távol tartani az iskoláktól

A pornó ma már jóval könnyebben hozzáférhető tartalom, mint régen volt: a gyerekek harmincszor többet foglalkoznak vele a tanítási idő alatt, valamint a webszűrő programok által blokkolt oldalak harmada is 18 éven felülieknek való.

  • Eduline
Unod a közgazdaságtant?

A brit kormány nem élt a lehetőségével, hogy végleg kizárja a pornográfiát az oktatási intézmények kapuin kívülre – vélik a szakemberek, ám a politikusok szerint a probléma csekélysége nem követelte meg a speciális motozási szabály kialakítását.

A tanárok márpedig igényelték volna a jogi támogatást ahhoz, hogy a kendőzetlen hölgyek és urak képeit tartalmazó magazinokat elvehessék a diákoktól, a döntéshozók azonban úgy látják: erre semmi szükség. Noha a lehetőség már adott a drog, alkohol, és lopott holmi felderítésére, azt csak a fegyver témakörével egészítették ki: e célból a 16 év alattiakat rendőri felügyelet nélkül is meg lehet motozni.

Annak ellenére, hogy a felnőtt tartalom soha nem volt könnyebben hozzáférhető, mint napjainkban: rengeteg gyerek tölt le mobilkészülékére nem oda való képeket és videókat. A pedagógusok pedig tisztában vannak azzal, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt a pornográfia jelenléte az iskolákban, az internetes szűrő is rendszeresen blokkol felnőtt tartalmakat. Mark Limmer, a Lancaster University kutatója szerint a pornó elterjedése káros a tinédzserek számára: „a szexualitás torz értelmezéséhez vezethet”.

Egyesek szerint a szülőket majdhogynem sokkolta a hír, hogy a kormány gyakorlatilag zöld utat adott az iskolai pornónak. Szerintük a gyerekekkel foglalkozó tanároknak jóval több lehetőséget kell adni ahhoz, hogy világossá tegyék, mi nem való semmilyen körülmények között az iskolába.

Egy szervezet jelenleg is azon fáradozik, hogy tovább képezze a pedagógusokat arra vonatkozóan, miként reagáljanak a diákok pornóval kapcsolatos kérdéseire. A Family Planning Association szerint a pornóképek a gyerekek számára károsabbak, mint ahogyan azt hinnénk, a tanároknak pedig ismerniük kell az erre vonatkozó szabályokat és lehetőségeiket.

Az ellenzék azonban úgy látja, hogy az iskolai keretek között megvalósuló szexuális felvilágosítással kapcsolatban a szülőket meg kellene nyugtatni arról, hogy a témát megfelelően kezelik: a szexet a szeretet, a tartós és egészséges kapcsolattal összefüggésben kell oktatni.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.