Kiosztották Szegeden az Alma Mater Díjat

Negyedik alkalommal adták át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) által alapított Alma Mater Díjat, melyet idén a Sanofi-aventis/Chinoin Gyógyszeripari Vállalat nyert el, jelentős számú SZTE-n végzett hallgató foglalkoztatásáért.

  • Edupress
Edupress

A díjat március 11-én a Tavaszi Állásbörze lezárásaként Prof. Dr. Rácz Bélától, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettesétől vehette át a cég képviselője.Az SZTE Alma Mater Díj nemcsak időpontjában és helyszínében kapcsolódik az Állásbörzéhez, hanem szellemiségében is, a Szegedi Tudományegyetemen végzett hallgatók minél szélesebb körű alkalmazását hivatott támogatni - közölte az intézmény az Edupress-szel.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.