Szélessáv - kreatívan

Kihirdették a T-Mobile egyetemi és középiskolai, mobilinternettel kapcsolatos pályázatának nyerteseit.

  • Eduline

Ünnepélyes díjátadóval és kiállításmegnyitóval zárult a T-Mobile egyetemi MobilNet II. és középiskolai MobilNet Junior pályázata, amelynek során a zsűri számos érdekes pályamű közül választotta ki a győztes elképzeléseket. A beérkezett pályázatok a mobilinternet-szolgáltatásra épülő alkalmazási lehetőségeket dolgoztak fel, néha konkrét megvalósítási lehetőségekkel egészítve ki azokat. Az egyetemi pályázat keretében az egyéni pályázók mellett csapatok is indulhattak.

Az előző évi sikeres felsőoktatási pályázat után a T-Mobile idén három egyetemmel és három középiskolával közösen újra meghirdette MobilNet II., illetve idén első alkalommal a MobilNet Junior mobilinternetes pályázatokat. A felsőoktatási intézmények közül a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói, a középiskolák közül pedig a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola 7-13. évfolyamos diákjai vehettek részt a megmérettetésben.

Az idei pályázatok fő célja az volt, hogy a pályázók - egyénileg vagy csapatban - a mobil szélessáv és a mobiltelefon kreatív alkalmazását, annak révén a közösségépítést szem előtt tartó, a valós életben alkalmazható ötleteket vessenek papírra. A 2008/2009-es tanévben az előzőekhez képest újdonság, hogy a három egyetem hallgatói nem szakmaspecifikus témát dolgoztak ki, hanem mindannyian a kreatív közösségi megoldások kérdését járták körül a mobil szélessáv felhasználásával. A pályamunkákat a résztvevő oktatási intézmények oktatóiból és tanáraiból, rangos tudományos és művészeti intézmények, cégek képviselőiből, valamint a T-Mobile szakértőiből álló szakmai zsűri bírálta el.

A 2008/2009-es pályázatokra - több esetben a három egyetem hallgatóinak közös munkája révén - olyan fantáziadús, a hallgatók kreativitását tükröző pályamunkák érkeztek, amelyek pl. a mobil nyelviskola, a mobiltelefonon elérhető speciális közösségi diákoldal, innovatív játékok, helyalapú szolgáltatások ötletét vetik fel.

A MobilNet II. és MobilNet Junior díjazott pályaműveit bemutató kiállítás 2009. március 3-ig tekinthető meg a Képzőművészeti Egyetem aulájában.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.