Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Messze járnak azok a napok, amikor még a patinás könyvtárakban mérték le a lányok mell- és derékbőségét a „legszebb tanuló” cím elnyeréséért folytatott versenyben.
Idén is sokan szálltak ringbe a „Miss University London” koronáért: a jelentések szerint több mint 400 tanuló sereglett össze a brit fővárosban, hogy összemérje szépségét a többiekével – figyelmen kívül hagyva a tiltakozó társakat, akik „lealacsonyítónak” tartják a megmérettetést, és betiltását követelik. Több száz hallgató ugyanis szemmel láthatóan azon van: megnyerje a diákszépségversenyt. Nem csoda hát, hogy nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend az évről-évre megrendezendő Miss Universitas (www.missuniversitas.hu) egyetemi és főiskolai szépségek országos vetélkedője.

Az ellenlábasok a West End éjszakai bárjait látogatták a héten, hogy tüzeljék a London School of Economics (LSE), School of Oriental and African Studies (SOAS), Queen Mary College és a Regent's College tanulóit, de akadtak nevezők a rangos University College London és a King's College London padsorai közül, érzékeltetve, hogy még a legkomolyabb tanulókat is messze elkerüli a kedvszegés.
A női érdekeket képviselő nők természetesen felháborodtak ezen: Elly James, a SOAS tanulója, „tehénvásárnak” tartja a versenyt, ahol a lányoknak csak a derék- és mellmérete a lényeg. Persze, a rendezvény mögött álló cég, a 121 Entertainment alapítója, Christian Emile viszont úgy látja, hogy igenis kijár a megmérettetés az okos szépségeknek.
Így gondolja ezt például Keelin Gavaghan, a 19 éves közgazdász tanuló, aki frissen kapta meg a Miss LSE-nek járó koronát. Szerinte nincs a szépségversennyel semmi baj: „Mi nem adjuk olyan könnyen a lelkünket!” A tanintézet szóvivője szerint pedig csakis a diákok dolga, hogy mit csinálnak a magánéletükben. Persze, azt már többen vitatják, hogy egy ilyen nagyfokú nyilvánosság, mennyire lépi túl a privát szféra határait…

A Miss International egyike a négy legjelentősebb szépségversenynek. Noha először Kaliforniában rendezték 1960-ban, de már évtizedek óta a japán fővárosban tartják az évenkénti döntőt, egyre több ország szépeinek részvételével. A University College London és King's College London tanulói is neveztek a tokiói szépségversenyre.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).