Székesfehérváron folytatja roadshow-ját a THE Program

Izgalmas tudományos előadásaival legközelebb, november 27-én a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumot látogatja meg a THE Tudományos Hasznos Emberi Középiskolai Roadshow, ahol fiatal kutatók, mérnökök sikertörténeteit, illetve a műszaki-, természettudományi képzés területén oktató egyetemeket, főiskolákat ismerhetik meg az érdeklődők a bemutatott kísérletek mellett.

  • Edupress

A köszöntőt ezúttal is dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke és a THE Program védnöke mondja el, mely után a THE Programot Bartók Marcell, annak projektvezetője mutatja be a székesfehérvári intézményben. Ezt követően a Földtudományok és térképészet címmel dr. Klinghammer István, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tart előadást, amit sikeres fiatal kutatóként Sik András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem geográfus-paleontológusának referátuma követ A Mars-kutatás legújabb eredményei címmel.

Edupress

Az eseményen Persics Bálint, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának hallgatója a veszprémi műszaki képzésekről ad tájékoztatást, innovatív vállalatként pedig a Siemens-et mutatja be Füstös Géza. Az előadásokat és beszélgetéseket látványos természettudományos kísérletek egészítik ki.

A Roadshow következő állomására a tervek szerint a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumba érkezik.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.