Költöznek a veszprémi egyetemisták a Központiba

Megkapta a használatbavételi engedélyt a Pannon Kollégium Kft., a felújított Központi Kollégium üzemeltetője a veszprémi Pannon Egyetemen, így november 18. és 20. között költözhetnek a hallgatók az épületbe. A hosszas felújító munkálatok eredményeként átalakult lakóegységekkel és korszerű lakhatási feltételekkel várja új lakóit a Pannon Egyetem 1964-ben épített Központi Kollégiuma.

  • Edupress

A kollégiumhoz kapcsolódó területek elkészültek, november 18-án költözhetnek az első hallgatók, a már ide felvett diákok, akik szeptember óta a Hotel Veszprémben, a Fenyves és a Stromfeld Kollégiumokban, illetve albérletben laktak. Ezen kívül a kollégiumi felvételi várólistán szereplő hallgatók is beköltözhetnek, így mintegy négyszáz férőhelyet foglalnak el a közeljövőben. A fennmaradó ágyakat pótfelvételi eljárás meghirdetésével töltik majd fel.

Edupress

A jó minőségű férőhelyekért 11 ezer forintot kell fizetniük havonta a diákoknak, összesen 498 hallgató elhelyezésére van lehetőség. A felújítások után kétszer három ágyas lakóegységeket alakítottak ki a tanulórészben külön hűtővel, mikrohullámú sütővel, férőhelyenkénti internet-csatlakozással és számítógépasztallal. A zuhanyzók, a mellékhelyiségek és a konyhák a folyosókon vannak, számuk azonban jelentősen megnőtt. Az egyik fő újítás, hogy az öt szint teljesen egyforma lett, a középső lépcsőházat pedig lebontották. Emeletenként tizenöt lakóegység és egy kétágyas tanári szoba várja a lakókat.A földszinten kapott helyet a büfé, a két egyágyas, mozgássérültek számára fenntartott szoba és néhány magasabb fokozatú apartmanszoba. Ugyanitt található egy mintegy százhúsz ember befogadására alkalmas nagy társalgó is.

Az alagsorban konditermet, egy hatvanfős, multifunkcionális rendezvénytermet és még egy majdnem hatvan négyzetméteres sportszobát is kialakítottak. Felújították az öntevékeny körök bázisait, a D-klub új hangszigetelést kapott. A kosárlabdapalánk az épület menza felőli oldalára kerül, ahová több tűzrakóhelyet is terveztek. A parkolót teljesen zárttá alakították, valamint mostantól az egyetem rendszerébe illeszkedő egységes, kártyás beléptető rendszer indul a központiban is.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.