Megdupláznák a vállalkozások számát

A vállalkozást, azon belül is az ígéretes ifjú tehetségeket helyezi a középpontba a Fiatal Vállalkozók Hete, amely a Global Entrepreneurship Week mozgalom keretében 2008. november 17-23. között zajlik majd, és amelyen a legjobbak a vállalkozásukat segítő díjakat is nyerhetnek.

  • Eduline

A középiskolásokat, egyetemistákat és kezdő vállalkozókat megszólító esemény egyik fő célja a tudomány és az innováció mint lehetséges karrierutak népszerűsítése, ezek fontosságának tudatosítása a fiatal korosztály körében. "Egyelőre nagyon szerény számú innovatív kisvállalkozás működik nálunk, célunk, hogy rövid időn belül megduplázzuk ezek számát. A megfelelő szemlélet kialakításában pedig rendkívül nagy szerepe van a megfelelő képzésnek" - emelte ki Pongorné dr. Csákvári Marianna, a főszervező Innostart Alapítvány vezetője.

A meghirdetett versenyek is e céloknak felelnek meg. A középiskolásoknak szánt "Légy Te az Innofőnök!" versenyfelhívás keretében a csapatoknak innovációs központot kellett létrehozniuk. Az idősebbeknek szóló "Szerezd meg az első egymilliód", illetve az Ernst&Young "Legjobb Spin-off és Start-up Díj" pedig az ötletet, illetve a már megvalósulni látszó vállalkozások közül a legjobbat fogja díjazni.

Utóbbiról az Ernst&Young képviselője, Pellion Ágnes elmondta: remélik, hogy végre felbukkannak azok a fiatal tehetségek, akiket már több fórumon is régóta kerestek. "Érdekes tapasztalat, hogy az általunk több éve folyamatosan megrendezett Év Üzletembere díjra mindig a harmincasok neveznek, az idei az első év, hogy volt egy 25 év alatti jelölt."

forrás:

HVGOnline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.