Szabadsuli-előadások a versenypolitikáról (x)

A versenypolitika legfontosabb elemeit ismerhetik meg az érdeklődők a Szabadsuli 2008. őszi szemeszterének interaktív, internettelevíziós előadásain. A Gazdasági Ver¬senyhivatal pályázati támogatásával november 6-án, csütörtökön délután 16 órakor induló, négyrészes előadássorozatot a Szabadsuli (www.szabadsuli.hu) honlapon, il¬letve a Pénzportál (www.penzportal.hu) Szabadsuli menüpontja alatt kísérhetik figye¬lemmel az internetezők.

  • Eduline

A Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanachot immár 18. esztendeje megjelentető TAS Kiadó 2007 őszén indította el Szabadsuli címmel – elsősorban középiskolásoknak szóló – pénzügyi, gazdasági témájú előadássorozatait. Az interaktív, internettelevíziós technológiával sugárzott előadásokat a hazai pénzügyi élet olyan neves szakemberei, vezetői tartották, mint például az Állami Számvevőszék elnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke és vezérigazgatója, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, valamint több kereskedelmi bank felsővezetője. Ezeknek az előadá¬soknak a videóanyaga – a kapcsolódó oktatási anyagokkal és mintegy 50 órányi egyéb, pénzü¬gyi témájú internettelevíziós előadással együtt – megtekinthető-meghallgatható a Szabadsuli honlapján, a www.szabadsuli.hu internetes címen.

A Szabadsuli most kezdődő szemesztere a versenypolitikával, a versenykultúrával ismerteti meg nem csak a középiskolás fiatalokat, de a téma iránt érdeklődő valamennyi internetezőt. A Gazdasági Versenyhivatal szakemberei a versenypolitika alapjain túl olyan területekre nyújta¬nak betekintést, mint a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, a közbeszerzések ügye, vagy éppen a verseny érvényesülése a banki, a telekommunikációs és az energiaszektorban. A soro¬zat negyedik – és egyben befejező – előadása a versenyjog és a fogyasztóvédelem témáját tag¬lalja, érintve a reklámetika kérdéseit is.

A 40 perces előadások csütörtökönként (tehát 2008. november 6-án, 13-án, 20-án és 27-én) délután 16 órakor kezdődnek Az előadásokat követően a nézők élő internetes chat keretében kérdezhetnek az előadóktól. Az előadássorozat kép- és hanganyaga a kapcsolódó tananyagok¬kal (prezentációkkal, jegyzetekkel, tesztekkel, ajánlott irodalomjegyzékekkel) együtt elérhető marad a Szabadsuli honlapon.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.