A tévétől esnek teherbe az iskoláskorúak

Megalapozott minden aggodalmuk azoknak a szülőknek, akik nem nézik jó szemmel a televízióban látható töménytelen mennyiségű szexet – állítja egy átütő tanulmány.

  • Eduline

A Chicago Sun-Times cikke szerint azok a tinédzserek, akik túl sok szexuális tartalmú televíziós műsort néznek, jóval valószínűbb, hogy 20. életévükre teherbe esnek, illetve teherbe ejtenek valakit, ezért érdemes a szülőknek együtt ülni gyermekeikkel a képernyő előtt, illetve beszélgetést folytatniuk a szexről. A kutatási anyag a gyermekgyógyászati szaklap, a Pediatrics legfrissebb számában látott napvilágot.

Szex és New York, Kim Cattrall, Sarah Jessica Parker, Kristin Davis and Cynthia Nixon főszereplésével. Az új tanulmány szerint az ilyen sorozatokhoz hasonlóan erős szexuális tartalom sok nem kívánt terhességet eredményezhet.

Anita Chandra, a Rand Corp. viselkedéskutatója, és a tanulmány szerzője elmondta: "Csak egy rövid, szexszel kapcsolatos párbeszéd is" – tehát amikor aktust nem is mutatnak – "erőteljesen kapcsolatba hozható a tinédzserkori terhességgel."

A kutatást 2001-ben végezték a 12-17 éves korosztályban. A válaszadóknak meg kellett határozniuk, hogy a megadott 23 népszerű televíziós adásból – a beszélgetős műsoroktól a rajzfilmeken át az olyan felnőtt témájú sorozatokig, mint a Szex és New York - melyiket, milyen rendszerességgel nézik. Egy évvel ezután egy nyomon követő kutatás során megvizsgálták, hogy a résztvevők közül hányan lettek terhesek, illetve hányan voltak felelősek egy terhességért.

Mint kiderült, azoknak a fiatalok, akik rendszeresen néztek szexuális tartalmú televíziós adásokat, közel háromszorosára nőtt a kockázatuk a teherbeesésre, szemben azokkal, akik e téren semleges műsorok miatt ültek tévé elé.

Chandra szerint az egyik lehetséges oka ennek az, hogy a szóban forgó műsorok pozitív szemszögből mutatják a szexualitást, annak minden lehetséges következménye nélkül.

"Emiatt az iskoláskorú fiatalok még azelőtt ismerkednek meg a szexszel, hogy megfelelően felkészültek volna rá, felelősségteljes viselkedés, és saját biztonságuk figyelmen kívül hagyásával."

A szakember szerint hatásos volna, ha a szülők korlátozni tudnák a nézett tartalmakat, de jóval reálisabb megközelítés, ha egyszerűen leülnek, és megbeszélik a gyerekeikkel.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.