A SMART bemutatta a világ első interaktív iskolai asztalát (x)

A SMART Technologies bemutatta SMART Table elnevezésű interaktív iskolai asztalát, melyet a 4-11 éves korosztálynak fejlesztettek ki.

  • Eduline

A színes, nagyméretű képernyővel rendelkező számítógépasztalt egyszerre több ujjal, egy időben több gyerek is vezérelheti. A korszerű technológiát alkalmazó eszköz a kiscsoportos, együttműködésen alapuló (kollaboratív) tanulás központi szereplője lesz az oktatásban. – számolt be az Interaktív Oktatástechnika Portál

Többérintős-többrésztvevős interaktivitás

Új interaktív oktatástechnológiai korszak kialakulásának lehetünk szemtanúi. A Microsoft 2007 derekán megjelenő, az üzleti világnak szánt többérintős, többrésztvevős számítógépasztala, a Surface után, alig egy hónapja, 2008 szeptemberében egy angol egyetem kutatói bemutatták a világ első, interaktív iskolapadjait, a napokban pedig az interaktív tábla szülőatyja, a kanadai SMART Technologies állt elő az első, kimondottan kisiskolásoknak kifejlesztett, interaktív iskolai asztalával

Az interaktív feladatok interaktív asztalon történő közös megoldását, a készségfejlesztő játékok csoportos játszását, a közös problémamegoldást a gyerekek nagyon szórakoztatónak, a tanárok pedig oktatási szempontból hasznosnak találják.

A SMART Table az együtttanulást helyezi előtérbe, mivel lehetséges a képek, tárgyak és egyéb digitális tartalmak szimultán kezelése, és a gyerekek akár egyszerre is rajzolhatnak az asztalra, csakúgy, mintha egy „igazi” asztalt ülnének körül.

Az interaktív tanulási központ, ahogy a fejlesztők nevezik az asztalt, ideálisan egészíti ki az interaktív táblát, mivel az aktívtáblára felírt feladatokat a gyerekek kis csoportokban az interaktív számítógépasztalon oldhatják meg.

Hogyan működik?

A SMART Table működése a SMART DViT™ (Digital Vision Touch) interaktív érintéstechnológián alapszik, amely optikai érzékelők használatával teszi lehetővé több, egyidejű érintés érzékelését.

A SMART Table egy speciális számítógépet és egy vetítőrendszert rejt, amely egyetlen kapcsolóval be- és kikapcsolható. A 69 cm átlójú asztallap képernyő gyakorlatilag végtelen számú ujjal, vagy egyéb tárggyal való szimultán érintést képes érzékelni.

Az interaktív asztal 73 cm széles, és 65 cm magas, így több gyerek is tolongás nélkül, kényelmesen használhatja.

Az asztalhoz több, gyári interaktív oktatói szoftvert adnak és természetesen használható vele a SMART Notebook interaktív táblaszoftver is. A tanár a táblaszoftverrel elkészített digitális tananyagot USB csatlakozón keresztül töltheti fel az interaktív asztalra.

Az interaktív, többérintős-többrésztvevős iskolai asztalban rejlő lehetőségeket számos szoftverfejlesztő cég felismerte, és várhatóan 2009 tavaszára tucatnyi, az „asztalra írt” digitális tananyaggal, és speciális interaktív alkalmazással fognak kirukkolni.

Nancy Knowlton, a SMART Technologies vezérigazgatója szerint a SMART Table a 21. század olyan oktatási eszköze, amely nagyban hozzájárulhat az élményszerű és együttműködésen alapuló tanuláshoz.

Forrás: Interaktív Oktatástechnika Portál www.iot.hu

***

Video: http://www.youtube.com/watch?v=b_FRmYXtneQ

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.