Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nyolcadik tanévét kezdi a KPMG-BME Akadémia, a KPMG és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös oktatási szervezete. A tanévnyitón a résztvevők megismerhették a 2008/2009-es tanév portfólióját és az Akadémia eddigi eredményeit is. Tavaly csaknem 300 cég, szervezet mintegy 2800 dolgozója vett rész a kurzusokon, ez mintegy 47 százalékos bővülés az előző tanévhez képest.
Az évnyitón Robert Stöllinger, a KPMG ügyvezető partnere hangsúlyozta: „A KPMG célja a bolognai képzés illesztése saját karrierrendszerébe, ennek érdekében pedig még szorosabb együttműködésre lesz szükség a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.” A könyvvizsgáló cég első embere méltatta a KPMG-BME Akadémia kiváló eredményeit, mely 350 százalékos növekedést ért el működése hét éve alatt, tavalyi árbevétele meghaladta a 260 millió forintot.
Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem újonnan kinevezett rektora az üzleti és menedzsment tudományok jelentőségét emelte ki, továbbá, hogy a BME jelenlegi oktatási struktúrájának továbbfejlesztése mellett, a hallgatói és gazdasági szándékok megismerése is az elsődleges célkitűzések közé tartozik. Dr. Kövesi János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dékánja a KPMG-BME Akadémia társelnöke vázolta az Egyetem üzleti mesterszakjainak palettáját, valamint köszönetet mondott az Akadémia alapítóinak, és a jelenleg együttműködő partnereknek, akik sikeresen vezetik az Akadémiát.
Dr. Tomka János, a KPMG-BME Akadémia társelnöke, ügyvezető igazgató bemutatta a megújult portfóliót, és az elmúlt évek eredményeit. Új elem a képzési portfólióban a Pénz- és tőkepiac, a Döntéshozatal, Key Account Management és a Vadászterület-modell. Tomka János ismertetett néhány számot az Akadémia növekedésével kapcsolatban: a 2007/2008-as tanévben 295 vállalat és intézmény vett részt a képzéseken, ebből 154 újonnan csatlakozó volt. Közel 2800 fő látogatta az elmúlt tanévben a különböző programokat, 47 százalékkal többen, mint a korábbi évben.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).