Július 24-én húzzák meg a felvételi ponthatárokat. Ebből az alkalomból a tavalyi, jól sikerült program folytatásaként idén is megrendezi az Educatio Kht. a PONT Ott Partit a Millenáris Parkban, Budapesten.
A 16:30-kor kezdődő rendezvény ingyenes, és azon túl, hogy az összegyűltek együtt izgulhatnak eredményeikért, számos koncert és program igyekszik oldani a feszültséget a jelenlévőkben. Fellép a Brains, a Zanzibár, a Major Zenekar és DJ AMB.
Néhány felsőoktatási intézmény is kitelepül az izgalmas délutánra, ők különböző játékokkal és ajándékokkal várják a fiatalokat. Kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt az Educatio Kht, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Oktatási Hivatal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Magyar Rektori Konferencia és a Diákhitel Központ képviselői, ahol olyan felvételizőket érintő kérdésekről ejtenek szót, mint a ponthatárok alakulása, az ösztöndíj-lehetőségek, a hallgatói juttatások, és a diplomák piacképessége.
A legfontosabb része a programnak mégis a ponthatárok lesz: a park területén elhelyezett óriás kivetítőkön folyamatosan futnak majd a megállapított ponthatárok (előreláthatólag este 8 után). Az otthon maradók pedig az eduline.hu oldalon is megtekinthetik majd a hivatalossá váló ponthatárokat.
Addig is olvasd el további cikkeinket a
2008-as felvételi ponthatárok és
pótfelvételi lehetőségek témakörében!
www.edupress.hu)