Zöld Vadművelet 2.0 - utolsó nap a jelentkezésre

Idén ismét számíthatunk arra, hogy az éj leple alatt kertész-kommandók szállják meg az országot, és a Zöld Vadművelet 2.0 keretében kitakarítják, kizöldítik környezetünket. Bizonyára sokan vagyunk, akik nap, mint nap azon mérgelődünk, hogy városi környezetünk elhanyagolt, lepusztult, embertelen. Akik nem akarnak arra várni, hogy majd más megoldja ezt is, most lapátot és palántát ragadhatnak!

  • Eduline

Tavaly júniusban egyetlen éjszaka alatt, néhány maroknyi zöld aktivista segítségével indult a gerillakertész akció a fővárosban és három megyeszékhelyen, Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán. Másnap - a Környezetvédelmi Világnapon - zöld meglepetés fogadta a városlakókat: zöld aktivisták követtek el mindent, hogy a beton és kőfelületek közé apró kertészkedéssel egy kis életet leheljenek.

Idén a hagyomány folyatódik, azonban nagyobb, szélesebb körű és interaktívabb formában. A gerillakertész akció minden vállalkozót vár, hogy a vadműveleti területeket kiterjeszthesse az egész ország szürke foltjaira!

A „gerilla-kertészkedést” Hegyalja Fesztivál kezdeményezte és finanszírozta, mely tudatos építkezéssel évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fiatalok körében a környezetvédelem és a környezettudatosság kommunikációjára, valamint a civil szerveződéseknek is egyre nagyobb teret ad.

A szervezők létrehoztak egy weboldalt, ahova az akciók résztvevői jelentkezhetnek gerillakertészeti (hadi)terveikkel. Az akcióban az vehet részt, akinek terve megfelelően átgondolt, megalapozott és megfelelően szolgálja környezete zöldülését. A végrehajtás után minden önkéntes aktivista vagy erre szerveződött csapat feltöltheti saját lakóhelyén véghezvitt akcióját, egy előtte/utána fotósorozattal.

A legjobb öt haditervhez a fesztivál anyagi támogatást is ad, de egyen-pólót és szakmai tanácsokat minden résztvevő kap majd. További nyeremények is várhatók, hiszen a legérdekesebb megvalósult és jól dokumentált projekteken dolgozókat ingyenes fesztiválbérletekkel vagy tokaji bortúrával ajándékozzák meg.

Jelentkezni április 22-étől - a Föld Napjától - egy hónapon keresztül lehet, az akciók a Környezetvédelmi világnapon (június 5-én) indulhatnak, szintén egy hónapon keresztül. Jelentkezés és további információ a www.zoldvadmuvelet.hu oldalon.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.