Ezt kellett tudni a magyar érettségin

Az MTI információi szerint középszinten Berzsenyi Dániel és Vas István verseinek összehasonlítása, míg emelt szinten többek között József Attila egy verse szerepelt a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségin. Az oktatási tárca kora délutánra ígérte a hivatalos tételsort és címeket.

  • Eduline
Iskolai forrásokból - röviddel a vizsgára adott idő lejárta előtt - a távirati iroda úgy értesült, hogy a tételek között szerepelt egy érvelő írás elkészítése, amelynek a témája a technika és a gépek a XX. században. Lehetett választani emellett Petelei István egyik művének elemzését is.

   

A szövegértési feladat a Mindentudás Egyeteméhez kapcsolódott, Nádasdy Ádám előadását kellett górcső alá venni a nyelv változásainak szempontjából. A többi között azt kellett elemezni,hogy szegényedik-e magyar nyelv.

   

Emelt szinten a tesztsorban elsősorban a Nyugattal kapcsolatos feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk. Az érettségizők feladatai között szerepelt még József Attila egyik versének elemzése, reflektálás egy korjelenségre, s azon belül a metafora.

   

Emellett írniuk kellett egy olvasói levelet is arról, hogy egy település újságja mennyire elbulvárosodott, s ez miért jelent problémát.

(Forrás: MTI)

   
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.