Péterfy Bori & Love Band a Trafóban

Az Amorf Ördögök tagjaiból verbuvált Péterfy Bori & Love Band tavaszi turnéjának újabb budapesti állomásán, május 10-én a Trafóban különleges felállásban koncertezik. A Nicht Vor Dem Kind művésznevű, Kasza Roland vezetésével működő, fiatalokból álló nyolctagú ütőhangszeres együttes is közreműködik a zenekar koncertjén. Az együttes dobokkal és más ütőhangszerekkel színesíti a Love Band sanzonos-punkrockos repertoárját.

  • Eduline

A tavaly májusban - a kacatpop stílus hazai képviselője, az Amorf Ördögök zenekar megszűnése után - alakult Péterfy Bori & Love Band kicsit más irányban folytatta, mint az anyazenekar. Az Amorf szerzőpárosa, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs kiegészült Lovasi Andrással, aki szövegíróként, egy szám zeneszerzőjeként és kiadóként is részt vett a Love Band 2007 októberében megjelent első lemezén. Az országos ismertséget a tavaly nyári Labamba hozta meg, amelyet egy vicces, fényképekből álló kísérleti videóklip is segített. Az Amorf lemezeinél jóval slágeresebb és rockosabb anyag előadóját, Péterfy Borit a Trafó közönsége már számos alkalommal láthatta a Krétakör előadásain, vagy tavaly év végén, amikor nagy sikerű, teltházas koncertet adtak a házban.

Március 2-án jelent meg és kizárólag a dalok.hu online zeneboltban vásárolható meg a Péterfy Bori-remixgyűjtemény: a zenekar tucatnyi hazai előadót és producert kért fel a Hello Modern Dizájn című szám átdolgozására. Az átiratok remek hazai elektronikus előadók (többek között Anorganik, SKC, FineCutBodies, Anima Sound System, Norris Pekt, DJ Madd) mellett a Monchichi Potenciál zenekar, a Bedouins formáció; emellett a Pannonia Allstars Ska Orchestra hegedűse, Barna György is készít nem hétköznapi és teljesen akusztikus verziókat.

Péterfy Bori – ének

Drapos Gergely - basszusgitár

Mészáros Ádám - gitár

Laskai Viktor - dob

Pápai István - timbales, bongo, zizi

Tövisházi Ambrus - billentyűs hangszerek

(Forrás: http://www.trafo.hu/programs/1354)
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.