Hallgatói napok Szombathelyen

A hagyományoknak megfelelően a Hallgatói Önkormányzat idén újra megrendezi a Diáknapokat a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában május 5-8-áig.

  • Edupress
A rendezvénysorozat május 5-én 17 órakor a Házi Kispályás Labdarúgó Bajnokság döntő mérkőzéseivel kezdődik az udvaron. Az este folyamán intercross bemutató is szórakoztatja majd a közönséget.

Másnap több helyszínen folytatódik rendezvény: a C épületi aulában helyben feliratozott ajándéktárgyak, pólók, bögrék, kulcstartók közül lehet válogatni, a korábban nagy sikert aratott Digitális erőd című kalandjátékban részt vevők birtokba veszik az Egyetemi Könyvtárat, az udvari sátorban oktatók és hallgatók közreműködésével műveltségi vetélkedő lesz. Ezúttal sem maradhat el a sörtájfutás, az Agora-Savaria Filmszínházban a Nem vénnek való vidék című filmet vetítik, a Kövesligethy Radó oktató csillagvizsgáló pedig azokat várja, akiknek kedve támad az eget fürkészni.

Este a Klubban az egyetemi központ hallgatóiból álló zenekarok szórakoztatják a közönséget, az udvarra a mulatós zene kedvelőit várják, ám aki a Romkert Klubban szeretné befejezni a napot, ezt is megteheti.

Szerdán a Decathlon Streetball Kupáért vívott küzdelemre jelentkezhetnek a vállalkozó kedvűek, vagy a katonai toborzás keretében egy szimulációs program kipróbálásával megtudhatják, alkalmasak-e pilótának. Karikatúra és portrékészítés, tűzzománc ékszerek árusítása, a számítógépes játékok szerelmeseinek hálóparti, fegyverkiállítás, jósnő, szépségápolás, video DJ show, karaoke - címszavakban néhány egyéb program. A napra a Sugarfloaf koncertje teszi fel a koronát.

A csütörtök is az előbbiekhez hasonlóan változatos programokat ígér: a hallgatók bográcspartin vehetnek részt, a nap vendégeként Horváth Éva főhadnagy, helikopter pilótával ismerkedhetnek meg, de lesz kollégiumi műveltségi vetélkedő, egyetemi partraszállás, parasztolimpia és görkorcsolyafutam, és kiderül az is, kit választanak meg az idei diákrektornak. Este az udvaron fellép a Kaukázus és a The Moog.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.