Hova mennek a magyar diplomások?

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által készített internetes felmérés alapján a kivándorló magyar diplomások legkedveltebb célországa az Egyesült Államok és Belgium. A kivándorlás okai között szerepel a pénz mellett a magyar hazai társadalmi klíma.

  • Edupress
Az interneten keresztül végzett közvélemény-kutatás célja az volt, hogy megismerjük a hazánkban 1989 után diplomát szerzett értelmiségiek kivándorlási okait, mondta el Kucsera Tamás Gergely, az MTA elnöki főtanácsadója az InfoRádiónak. Összesen 358 fő válaszolt az MTA kérdéseire, 30 százalékuknak doktori, 10 százalékuknak pedig kandidátusi fokozata van, tehát 40 százalékuk tudományos minősítéssel rendelkezik.

A válaszadók 11-11 százaléka él jelenleg az USA-ban és Belgiumban, előkelő helyet foglal el azonban a listán Németország, Luxemburg, az Egyesült Királyság és Olaszország is. A femérés alapján a jelenlegi társadalmi klímával kapcsolatos aggályok mellett a fizetés, a munkahely presztízse, a munkavállalói jog, a szakmai fejlődés lehetősége, illetve az elvárások teljesíthetősége áll a kivándorlás hátterében. A kivándorlók többsége jogi, gazdasági, illetve természettudományos végzettségű, míg a tanárok, bölcsészek és egészségügyi végzettséggel rendelkezők ritkábban próbálnak külföldön szerencsét.(forrás: InfoRádió)

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.