Kaland megzenésítve - BalaTONE Feszt idén is

Tavaly bebizonyosodott: kiváló fesztiválhelyszín a zánkai Gyermek És Ifjúsági Centrum (vagy ahogy nagyon sokan emlékeznek rá: az úttörőváros), ahol napközben jókat lehetett fürödni, kirándulni, beszélgetni, ismerkedni, este pedig kiváló koncertek, partyk várták a fesztiválozókat.

  • Eduline

Az idén sem lesz ez másképp, ám a kínálat tovább bővül: július 23-a és 27-e között azokra is gondolunk, akik az abszolút aktív pihenés, azaz az sport és az extrém sportok elkötelezettjei mind nézőként, mind művelőként. többek közt a 2003-ig sikerrel működött FUNDANGO Water Jump nemzetközi versenye, görkorcsolya- és gördeszkapálya, strandfoci, továbbá az itt helyet kapott nagysikerű  Kona Kerékpáros Találkozó várja Zánkán a BalaTone Fesztivál vendégeit.

A zenei kínálat összeállításánál is gondoltunk erre a közösségre, így fellép egyebek közt a Batsteaks,  a Wu Tang Clan főnök RZA, a Zion Train,  Dj. Vadim, Killa Kela, illetve itt lesz a Noisia, dj Teebee, a Real MCKenzies, a Cagedbaby, és a Free Form Five is. És persze a legfontosabb hazaiak, de ezt hadd ne soroljuk fel, úgyis tudjátok, kik a legfontosabbak, illetve a folyamatosan bővülő programmenüből is kiderül, a négy színpadon kik mutatják be a fesztivál 120 produkcióját.

Az se ijedjen meg, akinek nincs kedve a nyaktörő mutatványokhoz, hiszen Zánka és az északi part így is gazdag kulturális, gasztronómiai, természeti és egyéb kínálattal vár mindenkit, nem beszélve az idén is olcsó belépőkről és az ár-érték arányban rendkívül kedvező szálláslehetőségekről a gyermek- és ifjúsági centrum területén.

Zenésítsd meg velünk az idén is a nyári kalandod!

www.balatonefestival.hu

www.konaklub.hu

www.deltafest.hu

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.