Győrben a Modern Képmesék

A győri Széchenyi István Egyetemre érkezik a Modern képmesék roadshow április 2-án. 18 órától a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban többek között az Oscar díjra jelölt M. Tóth Gézával, az m1-en futó Modern Képmesék című animációs filmsorozat produkciós vezetőjével és Tóta W. Árpád szövegíróval is találkozhatnak az érdeklődők.

  • Edupress
Az egyetemi hallgatók és oktatók számára nyitott és ingyenes rendezvénysorozat célja, hogy fórumot biztosítson a januárban kezdődött, közérdekű témákat újszerű formában feldolgozó animációs filmsorozattal kapcsolatos nézői vélemények, benyomások megfogalmazására. A vitaest másik kiemelt törekvése a társadalmi együttgondolkodás támogatása, a mindenkit érintő kérdések, problémák párbeszéd útján történő megvitatása.

A programon a Modern képmesék néhány epizódjának levetítését követően az érdeklődők megismerkedhetnek a filmsorozat létrehozásának folyamataival, körülményeivel, valamint bepillantást nyerhetnek a kulisszatitkokba is. Az est meghívott előadója a sorozat produkciós vezetője, a Maestro című alkotásáért korábban Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza, a szövegíró Tóta W. Árpád, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs igazgatója, Lantos Gabriella. A fórum moderátora Galambos Péter lesz.

A Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban (Győr, Kálóczy tér 6.) tartott fórumra a belépés ingyenes. A programsorozat legközelebb április 9-én Miskolcra, majd 16-án Székesfehérvárra érkezik.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.