Előadássorozatot indít pályakezdőknek a Pázmány

Elhelyezkedést segítő előadássorozatot indított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem március 27-én. A hatalkalmas sorozat elsősorban pályakezdőknek szól, a legutóbbi felmérések szerint ugyanis a képzetleneknek és a pályakezdőknek a legrosszabbak az elhelyezkedési esélyeik.

  • Edupress
Kernács Polett, az Egyházi Egyetemek Karrier Irodájának vezetője a Figyelőnetnek elmondta, hogy az egyetem hallgatóinak megközelítőleg 40 százaléka küzd elhelyezkedési problémával, így valóban szükség van minden információra, ami az álláskeresést megkönnyíti. A tanácsadó szakemberek közreműködésével indított előadássorozat első rendezvényén a pályázatmenedzsmentről beszélt dr. Fekecs Sándor, a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt. jogi és képzési üzletágvezetője.

Előadásában a pályázatok ismeretének hasznosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét, és gyakorlati tapasztalatairól is beszámolt. Szó esett még az állami és EU-s pályázati támogatásokról, valamint a projektmenedzsment hasznáról.

A következő előadások témái

Április 3. Önmenedzsment. Előadó: Kurdi Ferenc.

Április 10. Az önéletrajzírás titkai, a jó motivációs levelek, álláskeresési módszerek. Előadó: Siket Mónika.

Április 17. Interjú tréning. Előadó: Siket Mónika.

Április 24. Tesztek megoldása. Előadó: Siket Mónika.

Május 8. A diákmunka előnyei és buktatói. Mire kell figyelni? Előadó: Zborovján Gábor.

(www.edupress.hu)
Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.