Munka? Másoddiploma? Mindkettő?

Nem biztos, hogy nyerő stratégia, ha néhány hét eredménytelen álláskeresés után másoddiplomás képzésbe menekülünk. Ha ezt az utat választjuk, akkor alaposan gondoljuk meg, miért is adjuk be a jelentkezési lapot.

  • Eduline

A munkaerő-piaci folyamatok már diplomások esetében is lassan elfogadottá teszik a helyzetet, hogy az álláskeresés folyamata egyre jobban elhúzódik. Hetekben, hónapokban mérhető, mire a friss diplomás szakemberek megtalálják első munkahelyüket. Ráadásul, a keresés során magas követelményekkel is szembesülnek. A jobpilot.hu Pályacsúcs Magazinja Juhos Andrea karrier-tanácsadó segítségével összefoglalja a legfontosabb tanácsokat, amiket érdemes megfontolni, mielőtt a munkanélküliség helyett újabb képzésbe menekülnénk.

Fel kell mérni a piacot

A frissdiplomások az álláskeresést megelőzően térképezzék fel a piacot - javasolja a szakértő. Gyűjtsenek minél több információt - de ne csak a kiszemelt cégekről, hanem a konkurenciáról is. A tájékozottságot minden esetben értékelik a munkáltatók, a pályakezdők esetében pedig különösképp - általában ugyanis nem éppen a piac ismerete jellemzi a jelölteket. A piac feltérképezése mellett olvasson annak is utána, hogyan ajánlott megjelenni és viselkedni az interjún, mivel, hogyan lehet meggyőzni az interjúztatókat arról, hogy pályakezdőként is teljes értékű munkát tud végezni majd.

Ne zavarjon, ha 1-2 éves munkatapasztalatot kérnek

Az álláskereséskor küldje el azokra a munkákra is az önéletrajzát, amelyek betöltésére 1-2 éves tapasztalattal rendelkezőket keresnek. Ha meg tudja győzni a munkáltatókat arról, hogy gyorsan beletanul a feladatokba, és azokat jóval lelkiismeretesebben végzi majd el, mint például egy tapasztaltabb dolgozó, és fizetési elvárásai sem lesznek olyan magasak, sikeres lehet. Persze ehhez szerencse is kell, illetve kitartás és nagyfokú kudarctűrő képesség. Ha úgy dönt, hogy ilyen állásokra is átküldi önéletrajzát, számítson arra, hogy bár azt eljuttatta legalább 10-15 helyre, mégsem érkezik visszajelzés. Általában jóval több állásra kell jelentkezni a sikerhez. A jó motivációs levél egyébként a pályakezdők esetében rendkívül fontos, az önéletrajzukból ugyanis szinte semmit sem tudnak kiolvasni az illetékesek.

Interjú: ne legyünk szerények, a túlzott anyagi elvárás is káros

Az interjú előtt készüljön fel önmagából, mérje fel saját képességeit és gyengeségeit, gondolja át, hogy a mindennapi munkában azokat mivel tudná kompenzálni. Az interjúkon legyen szerény, ne legyenek túlzott anyagi elvárásai - a beszélgetést megelőzően mindenképp tájékozódjon az adott pozícióra jellemző bérekről. Ha több hétig nem sikerül elvárásainak és végzettségének megfelelő munkát találnia, helyezkedjen el alacsonyabb pozícióban - de mindenképp olyan cégnél, ami azon a területen tevékenykedik, amivel ő is szeretne foglalkozni a jövőben. Vállaljon el akár egy recepciós állást, a lényeg, hogy bekerüljön a körforgásba. Ha már bent van egy cégnél, lehetősége nyílik megmutatni a vezetőknek a benne rejlő lehetőségeket. Így jóval könnyebben eljuthat például a marketinges pozícióig, mintha tapasztalat nélkül, ismeretlenül, több pályázóval versengve próbálna ilyen állást szerezni. Viszont a munka elvállalása előtt mindenképp kérdezze meg leendő feletteseit, hogy ha minden elvárásnak megfelel, és sikerül bebizonyítania rátermettségét, lesz-e majd lehetősége betölteni a diplomájához közelebb álló munkakört.

Menekülés újabb diplomába: munkatapasztalat nélkül ne

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a több hetes sikertelen álláskeresés miatt úgy döntenek, továbbtanulnak, megszerzik második diplomájukat. Ezt ne tegyék, legalábbis akkor ne, ha nem rendelkeznek semmilyen munkatapasztalattal. Munkaerő-piaci értéküket a másoddiploma megszerzésével kis eséllyel növelhetik, ugyanis az nem a diplomák számától függ, hanem a szakmai tapasztalat hosszától.

(Forrás: felvi.hu)
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.