Kex és Tea

Kortárs magyar irodalom nem csak középiskolásoknak a Marczibányi téri Művelődési Központban március 4-én, kedden.

  • Eduline
Az igazi kávéházi hangulatú irodalmi sorozatban kortárs szerzőket látnak a művelődési központban vendégül, akiknek művei olyan világról szólnak, amiben mi is élünk, és rólunk is szól. Az estek házigazdája a MOMENTÁN TÁRSULAT, akik jókedvvel, tehetséggel, "fogyasztható stílusban" (mint a keksz és tea) közvetítik a kortárs magyar irodalmat. Cél a figyelemfelkeltés és szórakoztatás, a művekkel a művekért, az irodalomért, magáért a szöveg öröméért.

A keddi vendég Kántor Péter költő, műfordító.

(Forrás: http://www.marczi.hu/index.php?menu=6&almenu=1&crit=menu)
Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.